Több médiumhoz – köztük lapunkhoz – is eljuttattak ismeretlenek egy hangfelvételt a hét végén, amely az MSZP-frakció május 25–26-i, kétnapos frakcióülésén készült Balatonőszödön. A hangfelvételen a frakció egyik nem nyilvános tanácskozását rögzítették, amelyen több képviselő is felszólal, a végén pedig Gyurcsány Ferenc miniszterelnök reagál az elhangzottakra körülbelül 25 percben. A miniszterelnök elismerte, hogy a választások előtt tudatosan elhallgatták az ország valós helyzetét, sőt a kidolgozott megszorítások terveit is, miközben a kampányban folyamatosan hazudtak ezekről. Az alábbiakban közöljük Gyurcsány beszédének egyes részleteit, a szöveghűség kedvéért az általa mondott trágárságokat sem pontozzuk ki.
Őriztük a titkot. „Amit az elmúlt egy hónapban meg lehetett tenni, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk, és ti is tudtátok, hogy ha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt.”
Elkúrtuk. „Nincsen sok választás, azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni… Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy azt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok kormányzása azt valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolnunk az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?”
Az igazság pillanata. „Természetesen a dolog az nem szépen, nyugodtan, aprólékosan fölépíthető. Őrült lóhalálában készül, mert egy darabig nem csinálhattuk, nehogy kiderüljön, most meg már olyan rohadtul kell csinálnunk, hogy belegebedünk. Aztán lassan felbukunk, mert nem bírjuk jobban a tempót. Ez a helyzet.”
„Lehet még itt egy darabig teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége meg trükkök százai – amiről nyilvánvalóan nekem nem kell tudni – segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen!”
Velem vagy mással. „Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este. Nem akarom tovább csinálni! Vagy megcsináljuk, és van hozzá egy emberetek, vagy mással kell csinálni.”
A miniszterelnök nem mond le. A kormányfő a trágár kifejezéseket azzal magyarázta, hogy egy belső pártfórumon az ember másként beszél, mint a nyilvánosság előtt, kamerák vagy diktafonok jelenlétében. Gyurcsány Ferenc hozzátette: szavai jelentését, üzenetét ma is vállalhatónak tartja. A miniszterelnök szavait azzal próbálta magyarázni: annyira gyalázatossá vált az egész magyar politikai légkör, hogy azon azonnal és radikálisan változtatni kell. Mint mondta, ő az egész eddigi és jövőbeli politikai pályafutását erre a változásra tette fel.
Az előző hat-nyolc év átfogó politikai hazugságáról beszélt Gyurcsány Ferenc, amikor egy zárt frakcióülésen kifejtette: „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet, teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz” – ez a miniszterelnök ATV-nek adott interjújából derült ki. A politikus szerint őszödi szónoklatával erős támogatást kért az MSZP-frakciótól, hogy forduljanak el attól az alaphazugságtól, „hogy jön az állam, és oszt”.
A kormányfő határozottan kijelentette, nem mond le a kiszivárogtatott hanganyag miatt, sőt büszke arra, hogy a baloldal szembenéz a problémákkal. Gyurcsány Ferenc azoknak ajánlja politikai pályafutásuk átgondolását, akik nem vonták le az eltelt évekből a következtetést, hogy változtatni kell.
– A magyar baloldal megtette a rendszerváltozás után azt, amire a többi rendszerváltó párt nem volt képes, azt mondta: le kell vonni a tanulságát annak a sok-sok évnek – hangoztatta a kormányfő. Úgy fogalmazott: „Nagyon örülök annak, hogy van ehhez bátorság, a baloldal szakít egy rossz hagyománnyal, amellyel korábban ő sem tudott.” Gyurcsány Ferenc egyébként nem tartotta fontos kérdésnek, hogy milyen csatornán került ki a hanganyag a médiához, ezt a kormány úgy is meg fogja tudni – mondta.

Szörnyű baleset: több darabra szakadt szét a BMW X5-ös