A demonstráció kevesebb résztvevővel, de tegnap is folytatódott. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd arról tájékoztatta a külföldi újságírókat, hogy az előzetes letartóztatásban lévő tüntetők tulajdonképpen politikai foglyok, és hogy az utóbbi napokban több békés tiltakozót magukból kivetkőzött rendőrök vertek meg. Lapzártáig – ahogy az egész hét végén – atrocitás nem történt.
Nem kért elnézést, csak korábbi hazugságait próbálta magyarázni Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap azon a találkozón, amelyen szocialista és liberális politikusokkal találkozott. A sajtó munkatársai nem kérdezhettek a kormányfőtől. Kuncze Gábor összeesküvés-elmélettel jelentkezett a hét végén. Az SZDSZ elnöke szerint a múlt heti zavargásokat valakik már hónapokkal ezelőtt előkészítették, azoknak kiváltó oka nem a Gyurcsány-beszéd volt. A CNN amerikai televíziónak adott interjújában Orbán Viktor a miniszterelnök politikusi pályafutásának végéről, sorsának megpecsételődéséről beszélt, ami azért következett be, mert „túlhaladtak rajta az események”. – Nem lehet része a megoldásnak, mert ő maga a probléma – nyilatkozta. Áder Jánosnak, az Országgyűlés fideszes alelnökének az értékelése szerint a kormányfő most szorult helyzetben van, a nyugalom nem jó neki, nyilvánvaló, hogy politikailag nem hasznos számára, ha a következő nyolc napban arról szól a közbeszéd, miért nem csinált a kormány négy évig semmit.
Vasárnapi brit lapvélemény szerint Szili Katalint is a Gyurcsány-beszéd lehetséges kiszivárogtatói közé sorolják Magyarországon. A The Sunday Telegraph értesülését az Országgyűlés elnöke cáfolta.
Lángokban a magyarok kedvenc nyaralóhelye + videó
