A Fidesz szerint Demszky Gábor bukása Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bukását is jelentené, ezért a legnagyobb ellenzéki párt arra kéri a fővárosiakat, hogy október 1-jén mondjanak nemet a jelenlegi főpolgármesterre. Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke úgy fogalmazott: ha 16 év után megbukik Demszky Gábor, akkor barátja, fegyvertársa, Gyurcsány Ferenc sem éli túl politikai értelemben a baloldali erők összefogásának bukását. Ha Demszky bukik, Gyurcsány is bukik. Az ellenzéki politikus úgy látja, Demszky bukása kiütéses győzelem volna az MSZP– SZDSZ-koalíció felett. Ha ez nem következik be, akkor Pokorni szerint pontozásos vereségre számíthat a kormányoldal.
A Fidesz alelnöke, XII. kerületi polgármesterjelölt emlékeztetett, hogy Demszky és Gyurcsány együtt hazudott a budapestieknek, amikor márciusban aláírták a főváros fejlesztéséről szóló tervet. Már ekkor tudták ugyanis, hogy az ország gazdasági helyzete, a költségvetés állapota nem alapozza meg a programban foglalt ígéreteket. Az is nyilvánvaló volt, hogy Budapest felélte vagyonának túlnyomó részét, a főváros százmilliárd forintos nagyságrendű adósságot halmozott fel. Azóta ráadásul kiderült, hogy átalakították a 4-es metró finanszírozásának pénzügyi hátterét, a fővárosi útfelújításokhoz, illetve karbantartáshoz szükséges pénznek pedig még a fele sem áll rendelkezésre. – Tudta, látta, és meg merte tenni ezt a hazugságot – mondta Demszkyre célozva Pokorni, majd felidézte Atkári János, Demszky egykori helyettese, most jogköreitől megfosztott független főpolgármester-helyettes kijelentését arról, hogy a főváros adósságcsapdába és gazdasági csődbe került. – Mondjanak nemet a hazugságra épülő politikára, mondjanak nemet Demszky Gábor újabb négyéves ámokfutására – kérte a budapestieket Pokorni Zoltán.
– A Fidesz hazudozással leplezi azt, hogy Budapesten nincs programja – ezzel vágott vissza Demszky Pokorni útfelújításokkal összefüggő szavaira. Hozzátette: a Podmaniczky-program sikerét jól mutatja egyebek mellett az a 300 kilométernyi útfelújítás, ami részben kormányzati támogatással valósult meg.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
