Hajós vásárra vitte a bőrét

Varga Klára
2006. 09. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három eset lehetséges. Hajós András zenész, a Heti Hetes állandó sztárja a Hír TV-ben őszintén, a maga nevében, a saját és családja biztos anyagi helyzetét kockáztatva beszélt, amikor megkérte szépen Gyurcsány Ferencet, hogy mondjon le. Más magyarázatok szerint Hajós fellépése azt jelzi, az SZDSZ kész kihátrálni a Gyurcsány-kormányzat mögül. Ismét más magyarázatok szerint Hajós egy nagy gyerek, tréfacsináló, akinek a tetteit nem kell olyan komolyan venni.
Ezért is voltam kíváncsi arra, vasárnap este hányan ülnek majd a Heti Hetes díszleteiben, ott lesz-e még Hajós András, és ha ott lesz, esik-e majd szó arról a bizonyos beszédről. Ott volt, szó is esett, ha nem is épp a lényegről. Nem arról, hogy mit mondott, és miért, és hogyan áll ez szemben azzal az attitűddel, amit a hetesek álértelmiségiként, bulvárbohócként évek óta képviselnek, hanem szinte csak arról, hogy de miért a Hír TV-ben, mikor a Heti Hetesben is lehetett volna, mert – Kolosi Péter szerint is – lehet ott mindenfélét mondani.
Lehetett volna, szép is lett volna, mikor a paprikajancsi műsorban a biobohóc alávezényli a nevetést meg a tapsot, nem igaz? Csakhogy akkor az üzenet egyik vonatkozása, az, hogy Hajós szerint azért ezzel az oldallal is szóba lehetne állni, egyáltalán, hogy minden híresztelés ellenére mi, „jobbosok” is létezünk, és az, hogy most tényleg komolyan beszél, és tudja, hogy az ország jövőjéről van szó, nem jött volna át.
Hajós csak a saját bőrét vitte vásárra, de mindannyiunkért beszélt, bulvársztár társaiért is. A Heti Hetesben ezek a társak csipkedték mindenfelől, ahonnan érték, mint amikor a baromfiudvar lakói kezdik ki valamelyik csirkét. Kaptunk hát valami alaposan fölhabosított képet arról, milyen az, amikor valaki nem lép egyszerre ebben a világban. De nem volt egyetlen félmondat, egy elharapott szó, egy lélegzetvételnyi csend, amiben benne lett volna, hogy legalább tudják, hogy felfogták, Hajós mennyivel nőtt föléjük.
Most aztán leshetjük vasárnap esténként, hogy szép csöndben mikor tüntetik el az RTL Klub képernyőjéről, a híradásokat is figyelhetjük, milyen jogilag megalapozott szankciót hoznak majd ellene, ha meg merik tenni, ahelyett, hogy elgondolkodnának egy csöppet a tisztességről és a csatorna közéletben betöltött szerepéről.
(Heti Hetes, RTL Klub, szeptember 24.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.