A kancellár asszony első helyezése már csak azért is meglepő, mert a gazdasági magazin tavalyi listájára fel sem került. A mostani képzeletbeli dobogón egyébként szintén politikusok végeztek, a második helyre Condoleezza Rice amerikai külügyminisztert, a harmadikra pedig Vu Ji kínai alelnök aszszonyt választotta meg a lap. Foglalkozásukat tekintve a világ legbefolyásosabb női vagy kormánypolitikusok, vagy a gazdasági élet csúcsszereplői, s csak elvétve szerepelnek más foglalkozást űzők. A Forbes elsősorban a politikusokat tartja befolyásos személyeknek, ők is érték el a legjobb helyezéseket. A százból harminc hölgy hazája kormányában tevékenykedik. Első ízben került fel a listára Michelle Bachelet chilei elnök asszony, Ellen Johnson-Sirleaf libériai elnöknő és Han Mjung Szuk dél-koreai miniszterelnöknő. Még ennél is többen, negyvennyolcan vannak a gazdasági élet kulcsszereplői, ők az adott vállalat vezetői, de legalábbis a legfelsőbb döntéshozatal részesei. Olyan befolyásos neveket olvashatunk a százas listán, mint Indra Nooyi, Irene Rosenfeld és Patricia Woertz, a PepsiCo, a Kraft Foods és az Archer Daniels Midland vezetői.
Nem panaszkodhat II. Erzsébet brit uralkodó sem, a tavalyi hetvenötödik helyről sikerült feltornásznia magát a negyvenhatodikra. Felkerült a listára néhány további híresség: Marina Berlusconi, a volt olasz miniszterelnök negyvenéves lánya – megelőzve Laura Busht, az amerikai first ladyt – a negyvenkettedik helyet foglalja el a listán. Jó kérdés persze, hogy egyáltalán milyen szempontok szerint lehet felmérni évről évre egy-egy közszereplő valós helyzetét, befolyásolási képességét. Kétségtelen, hogy a Forbes amerikai nézőpontból szemléli a világot, az adott politikus vagy gazdasági vezető Egyesült Államokhoz való kapcsolatrendszere a legfontosabb a helyezések kialakításában. Jó példa erre maga a győztes, Merkel asszony, aki elődjénél, Gerhard Schröder kancellárnál kiszámíthatóbb szövetségesnek tűnik a tengerentúlról nézve. A vitatott szempontrendszeren túl valóban kivételes elismerés és egyúttal példátlan ingyenreklám a Forbes listáján szerepelni. Kiváló példa erre a harmadik helyezett kínai alelnök, akiről máris szuperlatívuszokban írnak az otthoni lapok. A China Daily például Kína vasladyjének nevezi a bronzérmes politikust, és leplezetlenül Kína nagy sikereként ünnepli a választást.
A Forbes magazin harmadik ízben tette közzé a befolyásos asszonyok listáját. (Férfiak számára már hosszú évek óta folyik a verseny). Aligha meglepő, hogy az első két alkalommal Condoleezza Rice vitte el a pálmát. Elkeseredésre most sincs oka, ahogyan mondani szokás, az ezüstérem is szépen fénylik, különösen, ha az ismerősök, jó barátok helyezéseit tekintjük. Az amerikai vezetőkkel hagyományosan jó viszonyt ápoló Blair házaspár hölgytagja, Cherie Blair például nem igazán büszkélkedhet hatvankettedik helyével. Ha valamennyire is fontos számára a Forbes véleménye, aligha eshet jól neki, hogy még az új brit külügyminiszter, Margaret Beckett is „elhományosította”, hiszen ő huszonkilencedikként végzett.

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!