Hamar megkerültek Mikszáth relikviái

Zsilka László
2006. 09. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még a horpácsi betörés hajnalán megtalálták a Mikszáth-emlékházból elvitt műtárgyakat Budapesten, a IX. kerületi Mester utcában – tudtuk meg Kaszás Ottótól, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. A rendőrök taktikai okokból erről nem kívántak tájékoztatni a hét végén. A bűnözők szombaton Nógrádból érkeztükben, valószínűleg defekt miatt elakadtak a villamossíneken, és kocsijukat járó motorral az úttesten hagyták. Az arra haladó rendőrjárőr átkutatta a járművet, felfedezte a festményt és a többi tárgyat, de akkor még nem tudta, hogy lopottak. Az autóban felejtett ok-mányok alapján a 39 éves, büntetett előéletű, székesfehérvári P. Zoltánt a lakásán őrizetbe vették. Három társát még keresik. Feltételezhető, hogy a betörők megrendelésre dolgoztak.
Az író emlékházából elvitt tárgyak becsült értéke legalább negyven-ötven millió forint. Ezért a rendőrség különösen nagy értékre elkövetett lopás miatt nyomoz. Ennek büntetése öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés lehet. Ismeretes: a horpácsi emlékházból az író emléktárgyait és Szinyei Merse Pál Virágzó almafák című festményét vitték el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.