Már a jövő év közepén bevezetheti a kormány az ingatlanadót, az adóemelésekből várt bevételek ugyanis elmaradhatnak a tervezett mértéktől – értesült a Magyar Nemzet pénzügyminisztériumi forrásokból. Úgy tudjuk, az ingatlanadó 2007-es bevezetése azért került szóba, mert a pénzügyi tárca már tisztában van azzal, hogy a Gyurcsány-csomag adóemeléseiből várt bevételi terveket jelentős kockázat övezi. A legkérdésesebb tételnek a kamatadó bizonyul, mivel a bankoknak eme közteher elkerülését segítő termékei jelentősen lecsökkentették az ebből várható bevételeket. A Pénzügyminisztérium (PM) az idei évre két-, a jövő esztendőre pedig több mint húszmilliárd forintos bevételt remél a kamatadóból, az adószakértők azonban mindkét évre vonatkozó terv teljesülésében kételkednek. Kockázatos tételnek számít ezenkívül a házipénztár- adó és az elvárt adó is. Elemzők szerint jó eséllyel itt sem tartható a pénzügyi tárca bevételi terve. Információink szerint a bevételek elmaradása esetére a PM már megkezdte a háttéregyeztetéseket a koalíciós pártok képviselőivel. A bevételkiesés ellensúlyozásával kapcsolatban a Népszabadság úgy értesült, hogy a tárgyalások során a tételes egészségügyi hozzájárulás, illetve az áfakulcs újbóli emelése is szóba került. Lapunk ugyanakkor úgy tudja, hogy az áfakulcs emelésének lehetőségét mindkét frakció kizárta, s a legnagyobb esélye egy átmeneti – csak 2007-ben és 2008-ban fizetendő – általános vagyonadó bevezetésének van, amely az ingatlanok mellett az értékpapírokra, a bankszámlákra és a gépkocsikra is vonatkozna.
Kőszegi Márk, a PM sajtóosztályának helyettes vezetője lapunk érdeklődésére cáfolta, hogy további adóemeléseken dolgozna a tárca. Mint mondta, az adóelkerülést segítő termékek bevezetésével az új adótörvények elkészítésekor már számoltak, s ennek alapján határozták meg az idei és a jövő évi bevételi terveiket.

Rubint Rella nyilatkozott a válásról – így látja most az életét