Három évre előre rögzítik a költségvetés fő számait, csúszó tervezéssel, s mindezt törvénybe foglalják – közölte Gyurcsány Ferenc a Világgazdaság című lapnak adott interjújában. A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy a büdzsé kiadási oldalát három évre befagyasztják. Mint mondta, az idei szintet rögzítik 2007–2008-ra minden fejezetben, és ez alól csak a nyugdíj, a családellátás és az uniós pénzek lehívásához szükséges magyar forrás lesz kivétel.
Nemhogy három évre, de eddig még egy évre sem sikerült tartani a költségvetési célokat, ezért a miniszterelnök mostani javaslata irreálisnak tűnik a Fidesz számára – mondta Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke, aki emlékeztetett: 2000-ben, az Orbán-kabinet idején még heves ellenállást váltott ki az MSZP és az SZDSZ körében a kétéves költségvetésről szóló kormányzati javaslat, ám azóta úgy látszik, Gyurcsány Ferencnek sikerült gyökeres változást elérnie a koalíció tagjainál.
*
Az Orbán-kormány által javasolt kétéves költségvetés parlamenti tárgyalásakor Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke akkor úgy vélekedett, hogy a kétéves költségvetés törvényellenes. Most Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő úgy nyilatkozott, pártja támogatja Gyurcsány javaslatát. A politikus lapunk kérdésére válaszolva közölte: pártja indítványozni fogja, hogy a költségvetési vita alkalmával ne csak a jövő évi büdzséről döntsenek, hanem határozzák meg a következő két év sarokszámait is.
Kétségeiket fejezték ki a lapunknak nyilatkozó szakértők. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a bérstop, a jövőre várt hétszázalékos infláció, valamint az élőmunkát terhelő járulékok emelése miatt a közszférában 12 százalékos reálbércsökkenés várható 2007-ben. Hozzátette: a pedagógusok esetében a reálbércsökkenés mértéke ennél még nagyobb, 20 százalékos is lehet, a kötelező óraszám megemelkedése miatt ugyanis a tanárok az eddiginél kevesebb túlórapénzt kapnak majd kézhez. Az elemző szerint a hároméves költségvetés tervének ugyan a kiadások féken tartása a célja, ennek megvalósulását azonban számos kockázat övezi. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője is hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc tegnapi interjújában ismerte el első alkalommal hivatalosan a kormány, hogy három évre befagyasztja a kiadásokat.
Szabó Endre, a közszférát képviselő Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke hangsúlyozta, a konvergenciaprogramból eddig az derült ki, hogy a kormány két évre fagyasztaná be az illetményeket a szektorban. – Természetesen ez is elfogadhatatlan számunkra, de ha a költségvetés három évre fagyasztaná be a béreket, az nem- csak elfogadhatatlan, hanem értelmezhetetlen is – fogalmazott Szabó Endre. Szerinte nem lehet indokot találni arra, hogy több mint hétszázezer ember bére három évig ne emelkedjen.
Bekiabálás Tatabányán. Idős emberek közbekiabálásai – „Hazug!” és „Gazemberek!” – zavarták meg Gyurcsány Ferenc kampánybeszédét Tatabányán. „Nem hozom ajándékba a boldogságot” – mondta a miniszterelnök, s kijelentette, mindenkinek ki kell venni a részét abból az áldozatvállalásból, amivel az ország átalakítása jár. Tegnap a miniszterelnök döntést hozott három szakértői bizottság felállításáról azért, hogy javaslatot tegyenek a lakosságot érintő energiapiaci, banki szolgáltatási és kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos problémák megoldására. (MTI)

Deák Dániel: A Tisza Párt valótlanságokat állít a Voks 2025 szavazásról