Háromszáz forint

Megkérdezték a humoristát a szocializmusban, mi a véleménye a kézcsókról? „Csúnya dolog, ronda dolog, de valahol csak el kell kezdeni” – hangzott a frappáns válasz. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy a Gyurcsány-kormány úgynevezett egészségügyi reformjának csak a kezdete a háromszáz forintos vizit-, ápolási és dobozdíj bevezetése. Az egész álságos és átlátszó. A miniszter, amint háromszáz forinttal megváltja az egészségügyet? És miként lesz ez a gyakorlatban? Megy a beteg a rendelőbe felíratni a szokásos reumakenőcsét. Előbb sorba áll a pénztárnál? Vagy az asszisztensnő egy nyeles persellyel körbejár, és becsszóra mindenki beleteszi a háromszáz forintját? És erről pecsétes papírt kap Mari néni, aki előbb kifizeti a reumakenőcsért a vizitdíjat, aztán a dobozdíjat a patikában. Aznap vagy másnap fájós lábával elvonszolódik az önkormányzatba, fogadási idő alatt, megkeresi a díjvisszafizető pénztár feliratú táblát, sorban áll vagy sorban ül, és nyugta ellenében visszakap egy fémszázast?
A hírek szerint a kórházi ellátásért is fizetni kell, de az alól is anynyi a kivétel, hogy egyre inkább erősödik az érzés, hogy ez egy könynyed kézcsók, ami bevezető ahhoz a nyelves csókhoz, amivel ki lehet szívni a levegőt a szeretett személy tüdejéből. Nincs többé ingyengyógyszer, mert azt a betegek elszórják, eladják, kidobják. Kérdés, hogy a miniszter mekkora felindulásában találta ezt mondani. Magam egy a rákbetegség kiújulását megelőző medicinát szedek. Ára öt számjegyű, eddig ingyen folyósította az OEP. Mostantól 300 forinttal „támogatom” az egészségpénztárat. Mert különben eladom, kidobom, látványosan nem becsülöm. Inkább meghalok, csakhogy Molnár doktornak igaza legyen. Mit hisz ez rólunk? Az intézkedések állítólag azért történnek, hogy csökkentsék a felesleges orvos-beteg találkozást. Még igaz is lehet, csak persze kérdés, hogy mi a felesleges? Abban az országban, ahol születésüktől – ami kórházban történik, szinte teljesen feleslegesen, és nem szülőotthonban, melyek bezárását hatalmas vívmányként ünnepelte a szocialista egészségügy – arra biztatják az embereket, minden szúnyogcsípésről kérdezzék meg a kezelőorvosukat. Elvégre ingyen van. Az ingyenes egészségügy az utolsó gigantikus hazugsága volt a szocializmusnak. Hirtelen kiderült, hogy mindennek ára van, a paradoxon pedig az, hogy az ingyenesség ideológusai ma is ott osztják az észt a parlamenti padsorokban. És úgy is viselkednek, mint Rákosi Mátyás, aki jobban gyűlölte az orvosokat, mint az összes értelmiségit. Komolyan gondolja a szakminiszter, hogy a háromszáz forint kiváltja majd a hálapénzt? Természetesen nem gondolja komolyan, de esze ágában sincs az orvosok skizofrén közalkalmazotti helyzetén változtatni.
Az orvostársadalom most az egészségügy lábtörlője. Mindenki beletörölheti a mocskos cipőjét: minisztertől az analfabétáig. Eddig legalább a kormányzat hajmeresztő ötleti ellen az orvosi kamara mint szakmai szervezet tudott tiltakozni. Most a „reform” megszünteti a kötelező kamarai tagságot. Etikai ügyben lehet menni a Jóistenhez panaszra, szakmai alkalmatlanság többé nem létezik, de dr. Éger Istvánt, a koalíciós kormány szemében a legnagyobb gerendát sikerül semlegesíteni.
Kiss Péter néhány hónap múltán bejelentheti: a munkahelyteremtés frontján robbanásszerű változás történt. Az összes munkanélküli tanár, óvónő és pszichológus elment adminisztrátornak, könyvelni a háromszáz forintokat. Egy piciny tanáccsal szeretnék hozzájárulni a kormány sikeréhez: a Dr. House-filmeket cseréljék ki egy afrikai kórházsorozatra.