Havas Henrik televíziós műsorvezető tegnap bocsánatot kért Szabad Györgytől annak a büntetőpernek a személyes meghallgatásán, amelyet az Országgyűlés egykori elnöke nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vádjával indított ellene – értesült lapunk. A nem nyilvános eseményről Futó Barnabás, Szabad György jogi képviselője úgy tájékoztatott: Havas elnézést kért az általa vezetett műsorban tett kijelentéseiért, és vállalta, hogy országos napilapokban közzétesz egy Szabad György által megfogalmazott bocsánatkérő levelet. Ellenkező esetben az eljárás folytatódik – tette hozzá az ügyvéd.
Emlékezetes: Havas a TV2 Mokka című műsorának március 21-i kiadásában pletykákra alapozva kifejtette, hogy az első szabadon választott parlament elnöke – aki korábban kritizálta a Fideszt – anyagi juttatásokat fogadott el a polgári párt támogatásáért cserébe. Havas az sugallta, hogy Szabad György a házasságából adódó egzisztenciális problémák miatt szegődött a Fideszhez.

Fürdési tilalmat vezettek be egy népszerű balatoni strandon