Hazatérő hadifogoly?

Hírösszefoglaló
2006. 09. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyiptomba szállították a gázai övezetben június 25-én elrabolt Gilad Salit izraeli tizedest néhány nappal ezelőtt, hogy a megállapodás részeként palesztin foglyokra cseréljék – írta tegnap palesztin forrásokra hivatkozva az al-Hajat című arab nyelvű újság. A Londonban megjelenő szaúd-arábiai napilap értesülése szerint az egyiptomiak azt szeretnék, ha a cserét három szakaszban hajtanák végre. Előbb szabadon engedik a Hamász radikális mozgalommal kapcsolatban álló fegyveresek által elrabolt izraeli tizedest. Második lépésként azonnal kiszabadul 300 palesztin fogoly. Ezt követően az év végéig további ötszáz palesztint engednek el két csoportban. Mahmúd Abbász palesztin elnök egy bahreini újságnak úgy nyilatkozott, megszületett a fogolycsere-megállapodás az izraeli és a palesztin fél között. Az egyezség értelmében Salit tizedest Egyiptom veszi át, s ezután jelentik be, hány palesztin fogoly nyerheti vissza szabadságát, közölte az MTI.
Az izraeli tömegtájékoztatás előzőleg izraeli illetékeseket idézve azt jelentette, nem tudnak efféle áttörésről, de Simon Peresz izraeli miniszterelnök-helyettes az izraeli katonai rádióban tegnap közölte, Ehud Olmert kormányfő a következő napokban kezdeményezni fog egy találkozót Abbász palesztin elnökkel. A csúcstalálkozót megtartják, amint a túszügy megoldódik – fűzte hozzá. Izrael mindenesetre nem intézkedett a foglyok kiszabadítása ügyében, mint az a program szerint feladata lenne, ezért szakértők egyelőre nem biztosak Gilad Salit kiszabadulásában. Olmert leszögezte, addig senkit nem engednek szabadon, amíg Salit haza nem tér.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.