Ki kinek vált a túszává a jobboldalon – ez volt Lendvai Ildikó tegnapi megszólalásának kulcskérdése, amit alaposan körbe is járt. Tehát: a Fidesz a szélsőjobb és „felelőtlen” politikusainak túszává, Orbán Viktor pedig saját elrontott mondatainak túszává vált. Az MSZP frakcióvezetője kifejtette, mivel a „Kossuth téren kívül is van élet”, meg kell szüntetni azt az állapotot, ami oda vezet, hogy a jobboldal Orbán Viktor túszává váljon. Lendvai bírálta Schmitt Pált, a Fidesz alelnökét amiért felszólalt a Kossuth téren. Kérdésünkre, hogy az MSZP nem vált-e Gyurcsány Ferenc túszává, Lendvai Ildikó elmondta: nem, mert nem kötötte össze a szélsőbalt a baloldallal és halvány célzásokat sem tett, amelyek törvénytelenség elkövetésére buzdítottak volna. – Külföldön és belföldön Gyurcsány Ferenc jelképezi a reformokat – szögezte le a képviselő, aki úgy vélte, aki a kormányfő elmozdítását akarja, az destabilizálni akarja az országot.
Újabb felvetésünkre, hogy miközben a hazugsággal való őszinte szembenézést hirdeti az MSZP és a miniszterelnök, a Gyurcsány-beszéd a kormány másfél-két éves hazudozásra vonatkozó kijelentéseit miért mossák össze az elmúlt 16 évvel, Lendvai elmondta: az őszödi frakcióülésen többórás vita folyt, amelyben társadalmi, az oktatást és az egészségügyet érintő hazugságokról volt szó, amelyekkel szakítani kívánnak. A frakcióvezető közölte, önáltató hazugságai neki is voltak a múltban, 2002-es megnyilatkozása például („nem lesz gázáremelés”) „társadalmi értelemben” hazugságnak tekintendő, bár hangsúlyozta, akkor maga is elhitte, amit mond. A korlátozott hatáskörű szakértői kormány felállítását firtató kérdésre (erről Orbán Viktor beszélt) az MSZP frakcióvezetője úgy válaszolt, ilyen kabinet egy pártkormány előszobája lenne, előre hozott választásokhoz vezetne.
A Fidesz arra kéri Lendvai Ildikót és Kuncze Gábort, az SZDSZ elnökét, járjanak közbe Gyurcsány Ferencnél annak érdekében, hogy valóban rend és nyugalom legyen Magyarországon, és a miniszterelnök vonja vissza provokátorait az utcáról. Szijjártó szerint ugyanis az, hogy a Fidesz nagygyűlésének elhalasztása után nyomban megszűntek az utcai zavargások, bebizonyosodott, kormánypárti provokátorok munkálkodhattak a háttérben. A szóvivő szerint egyértelmű, az országban kizárólag a kormánypártok érdeke a nyugtalanság.
Kuncze Gábor a kialakult bizonytalan politikai helyzetért Orbán Viktort is felelősé tette, aki szerinte hiteltelen és kivitelezhetetlen „blöffparádéját” nem hajlandó abbahagyni. Úgy véli, a külföldi befektetőket még jobban elbizonytalaníthatja a Fidesz elnöke.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
