Juhász Ferenc pártalelnök a Borsod megyei Edelényben mozgósította az MSZP szimpatizánsait, ahol kijelentette: „Aki nem megy el szavazni az őszi helyhatósági választáson, az a Fideszre szavaz.” Az alelnököt egyébként információink szerint kinevették a párt megyei irodavezetőinek rendezett eligazításon, amikor azt fejtegette, hogy a választások éjszakáján szembesült az államháztartási hiány nagyságával.
A közelmúltban befejeződött az MSZP-ben a teljes tagnyilvántartás ellenőrzése, a téma a csütörtöki megbeszélésen is napirenden volt. Úgy tudjuk, részben a helyi pártirodák adatközlése alapján 41 ezer szocialistának küldtek ki tagsági igazolványt, amelyet személyesen kellett átvenni, ezt azonban már csak 30 ezer ember tette meg. A két számadat közötti különbség alapján a megyei irodavezetők közül is többen arra a következtetésre jutottak, hogy az MSZP helyi szervezeteit helyenként fiktív tagokkal töltötték fel.
A szocialisták választási felkészülését ugyanakkor egyes, a döntéshozói szinten előforduló személyes konfliktusok és szakmai nézeteltérések hátráltatják, Gyurcsány Ferenc népszerűsége pedig történelmi mélyponton van, a kormányfő várhatóan nem szerepel majd a párt plakátjain.
Hivatalosan is elindul a Fidesz önkormányzati választási kampánya a hét végén. A „Szezonnyitó közéleti hétvége” helyszíne Szolnok. Ma a Fidesz prominensei gyűjtik az aláírásokat a Jó reggelt, Magyarország! kiáltványhoz a város közterein, majd másnap délután a 3500-4000 fő befogadására alkalmas szolnoki Tiszaliget Sportcsarnokban tartják a Fidesz kampánynyitó nagygyűlését. A rendezvényen – tusnádfürdői bejelentése óta először – beszédet mond Orbán Viktor pártelnök is.
Részletek a 2. oldalon

Megkínoztak egy nőt a pátrohai horrorházban