A gödi polgármester 2005 augusztusában a volt földút helyett aszfaltot, zárt vízelvezető rendszert az út mellé, valamint gépkocsibejárót ígért, ehhez pedig házanként 72 ezer forintos hozzájárulást kért a lakosságtól. A város önkormányzati képviselő-testületi gyűlése 2005 szeptemberében arról határozott, hogy az útépítés engedélyezési eljárása előtt a terveket meg kell ismertetni az érintettekkel a körzeti képviselőkön keresztül.
Horváth Viktor független képviselő szerint az imént felsoroltakból nem minden valósult meg. Elmondta, mivel földút helyett aszfalt készül, így a munkálatok útépítésnek és nem útfelújításnak minősülnek, s mint ilyen, engedélyköteles. Horváth tudatta lapunkkal, hogy amikor elkezdődött az építkezés, még sem terv, sem engedély sem volt arra. Kérésére korábban a kivitelező képtelen volt megmutatni a terveket, Horváth Viktor állítása alapján ott azt mondták, „a tervek menet közben készülnek majd el”.
A független képviselő kiemelte: az már most látható, hogy nem az eredetileg megígérteknek megfelelően épül az út, mivel zárt vízelvezető helyett csupán kevésbé hatékony, nyílt vízszikkasztó árok készül. Emellett a kocsibejárókhoz az árkot egy szakaszon kénytelenek betömni, azonban ezeken a helyeken a vízátengedőt a lakóknak kell beszerezni, és a 72 ezer forintos hozzájáruláson felül kifizetni. Amikor Horváth a műszaki ellenőrt kérdezte, hogy lesz a víz átvezetve a kocsibejárón, elmondása szerint az ellenőr azt javasolta, az emberek legyenek résen, és tegyék le a víz átengedését szolgáló műanyag csövet az árokásó gép megérkezése előtt.
További probléma, hogy némelyik utcában az épülő út magasabban lesz, mint a házak alapja, így az út egyfajta gátat képez majd a víznek eső esetén. Ezért itt szükség lenne vízelvezetőre mindkét oldalon, hiszen a víz nem tud átfolyni a másik oldalon lévő árokba. Azonban az már a korábbi ígéretekből kiderül, vízszikkasztó csupán az egyik oldalra kerül. A szegély jóval magasabb a pár éve felújított járdánál, és a gépkocsikihajtók alapszintjénél is, így egyelőre úgy tűnik, az autóknak ugratniuk kell majd, ha ki akarnak jutni az aszfaltra.
Az útépítésért az a Pinczehelyi Tamás felelős, aki májusban a választások előtti képhamisítási ügyéről vált ismertté. (Akkor Pinczehelyi az MSZP nagygyűlésén készült képre montírozta/montíroztatta oda magát, a módosított fotó pedig megjelent a szocialista párt helyi időszakos kiadványában.) Az MSZP-s alpolgármester kijelentette: nem volt kötelező a tervek bemutatása. Pár nappal korábban viszont Markó József, a város fideszes polgármesterjelöltje is elismerte, valóban hiba volt, hogy a lakosságot nem megfelelően tájékoztatták az útépítésről. Pinczehelyi véleménye szerint az önkormányzatnak nincs oka leállítani a munkálatokat, pedig erre a Pest Megyei Közlekedési Felügyelet (PMKF) augusztus 16-án levélben fel is szólította a gödi önkormányzatot. Pinczehelyi úgy véli: a felügyeletnek nincs joga leállíttatni az útépítést, ezért folynak tovább a munkálatok. Horváth Viktor ezt azonban kétli, mert ő a Közigazgatási Hivatal utasítására fordult a PMKF-hez.
Horváth a saját körzetében lakossági fórumot rendezett a Fenyves utcaiaknak, ahol az ott élők 95 százaléka aláírta a kérvényt, hogy a vízelvezetést is magában foglaló tervek elkészültéig szüneteltessék az építkezést az utcában. A városvezetés az egyik szocialista kerületi képviselőjelölt, Hegedűs Ágnes aláírásával ellátott röpcédulával reagált a független képviselő közbenjárására. A röplapok (melyek három sorból, és 14 helyesírási hibából állnak) szerint Horváth Viktor „nyilvánvalóan politikai okból (…), koholt kitalációkkal el szeretné érni, hogy a (…) nagyszabású útfelújítást (…) leállíttassa.” Egy másik cédula azt állítja, hogy azokban az utcákban, ahol leállították az építkezést (Fenyves utca, Szilvás utca, Tóth Árpád utca – mindhárom Horváth Viktor körzetében található), az engedély és a tervek hiánya „adminisztratív jellegű, ami nem befolyásolja az utcák szakszerű megépítését”.
A zajló munkálatokat a SZDSZ gödi polgármesterjelöltje, Nógrádi Gergely egy vele készített interjúban „kampányútépítésnek” nevezte, mellyel a vezetés „időzített bombát hagy maga után a városban”, utalva arra, hogy az 500 millió forintos hitelből épülő aszfaltcsíkok minősége hosszabb távon nem felel meg a kívánalmaknak. Horváth Viktor egyetért a kijelentéssel. Ő úgy véli, a város vezetése azért kezdett bele az építkezésbe tervek és engedély nélkül, hogy még az önkormányzati választások előtt kész legyenek vele.

Rubint Rella nyilatkozott a válásról – így látja most az életét