Szakmai hibákat állapított meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője által, a műegyetemi tűz miatt indított szakmai vizsgálat; a három tűzoltó halálát a hiányosságok láncolata okozta – közölte a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Az OKF a tűzoltás, a mentés végrehajtásának szakszerűségét, a parancsnoki tevékenységet, a rádióforgalmazást, valamint a halálesetek, sérülések okait és körülményeit, illetve az állomány kiképzettségének, felkészültségének fokát vizsgálta. A bizottság megállapította, hogy a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (FTP) és a katasztrófavédelem jelentésében szereplő hibák külön-külön nem vezettek volna a sérülések és a halálesetek bekövetkezéséhez, azonban a szabálytalanságok, a híradó ügyeleti tevékenység és a parancsnoki irányítás gyengesége, valamint a tűzoltók beosztásukhoz képest való alulképzettsége, és ezek láncolata vezetett a három tűzoltó halálához és a hét tűzoltó füstmérgezéséhez – mondta Dobson Tibor.
Lamperth Mónika önkormányzati miniszter múlt kedden, a parlament önkormányzati bizottsága előtt elismerte: elképzelhető, hogy az ügyben személyi felelősségre vonás is történhet. A vizsgálat eredményét az OKF főigazgatója megküldte a tűzoltóságot felügyelő önkormányzati miniszternek.
Az MTI információja szerint a balesetben elhunyt három tűzoltó azért ment le a lőtéren lévő tűzfészekhez, mert nem volt egyértelmű, hogy vannak-e még kimentésre váró emberek. Azt feltételezték, hogy a már kimentett három ember mellett mások is lehetnek a lőtéren.
Augusztus 8-án, a tűz keletkezésének éjszakáján elrendelt vizsgálatokra Tatár Attila altábornagy, az OKF főigazgatója 30 napos határidőt szabott. A BRFK államigazgatási eljárásban vizsgálja a három tűzoltó halálának körülményeit, de hogy konkrétan mi okozta a tüzet, egyelőre sem a rendőrség, sem pedig a fővárosi tűzoltóság nem tudta megállapítani.

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán