Sem a konvergenciaprogram vitaanyagáról, sem pedig végleges változatáról nem készült még angol fordítás, azaz Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök-pénzügyminiszter Gyurcsány Ferenc múlt héten tett látogatásakor nem is olvashatta azt, és nem is fogalmazhatott meg kritikát a programmal kapcsolatban. Közvetlenül a tárgyalás után László Boglár sajtófőnök múlt héten azt közölte: a programról pozitívak voltak Juncker reakciói.
Kőszegi Márk, a konvergenciaprogramot készítő Pénzügyminisztérium helyettes szóvivője lapunk érdeklődésére elmondta: a végleges konvergenciaprogram angol fordítása várhatóan ennek a hétnek a második felében készül el, a vitaanyagról pedig azért nem készült angol fordítás, mert azt a kormány csak a magyarországi társadalmi vitában kívánta használni.
Emlékezetes, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök múlt hét szerdán folytatott megbeszélést a konvergenciaprogramról Junckerrel, aki az EU legrégebben hivatalban lévő kormányfője és az euróövezet egyik legbefolyásosabb politikusa. A tárgyalás után László Boglár, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy pozitívak voltak Juncker luxemburgi miniszterelnök-pénzügyminiszter első reakciói a módosított magyar konvergenciaprogram fő intézkedéseit, a pályát és az irányokat tekintve. Sikerként könyvelte el a sajtófőnök azt is, hogy a luxemburgi miniszterelnök „egyetlen pontban sem fogalmazott meg kritikát a konvergenciaprogrammal összefüggésben”.
Junkcker álláspontja a magyar programról azért bír különös jelentőséggel, mert a luxemburgi miniszterelnök az eurózóna-tagállamok pénzügyminisztereit tömörítő testület, az eurócsoport elnöke is. Múlt héten a HVG-nek adott interjújában Juncker azt mondta: fennáll annak a lehetősége, hogy Magyarországtól megvonják a felzárkóztatási támogatások egy részét. A politikus az uniós források megvonását a magyar konvergenciaprogramtól tette függővé. A magyar program azután kerül majd a tagországok pénzügyminiszterei elé, hogy az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank is véleményt alkot róla.
Amelia Torres, az Európai Bizottság szóvivője múlt hét pénteken azt a tájékoztatást adta, hogy Brüsszel néhány hétig tanulmányozza majd a programot, mielőtt szeptember végén vagy október elején nyilvánosságra hozza értékelését.

Bécsben elszabadult az LMBTQ őrület - videó