Horn: Először lőj, aztán magyarázkodj

Vadnyugati közmondással adott tanácsot tegnap Horn Gyula volt miniszterelnök a Gyurcsány-kormánynak. Eszerint „Először lőjél, aztán magyarázkodjál!” – idézte. Horn nincs kibékülve a megszorítások ellen szerveződő tiltakozásokkal sem. Úgy vélte: szó sem lehet a nyugdíjba vonulás korhatárának megváltoztatásáról.

Czirják Imre
2006. 09. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

És hadd mondjam, nem tudom, ismeri-e, hogy kicsit, izé, karikírozzam a dolgokat, a vadnyugati mondást, amelyik úgy szól, hogy először lőjél, aztán magyarázkodjál! – adott tanácsot tegnap Horn Gyula (MSZP) a kormánynak a Nap-keltében. Horn szerint a reformokkal kapcsolatban túl kevés a magyarázat, és ezt megmondta a kormány képviselőinek is. A vadnyugati közmondást idéző Horn kifejtette: „Nem tudom lenyelni, vagy amit a választási kampányból csinál az ellenzék, tehát azt, hogy szerveznek olyan tüntetéseket, szerveznek olyan megmozdulást és minden egyebeket, amelyeknek nincs sok közük a politikai kultúrához, de hát a lelkük rajta.” Arra a közbevetésre, hogy végül is szabadság van, azt válaszolta a lövöldözéssel példálózó volt miniszterelnök: „Na, azért van egy határ is.”
Horn Kóka János gazdasági miniszter nyilatkozatát kommentálva elmondta: „Egyszerűen elfogadhatatlanok az olyan kijelentések, hogy mert a közlekedésben megszüntetjük az ingyenes közlekedést.” Ismeretes: ezt a kedvezményt még ő vezette be. „Szó nem volt arról a mi részünkről például, hogy megmásítjuk, megváltoztatjuk a nyugdíjba vonulásnak a korhatárát. Semmi ilyen nem volt. És nyugodt szívvel merem kijelenteni, amíg ennek az országnak szocialista kormányzása lesz, addig nem fognak változni, nem fog változni” a nyugdíjrendszer – fejtette ki Horn Gyula.
Kiss Péter munkaügyi miniszter viszont éppen hétfőn jelentette be, hogy a kabinet módosítani kívánja egyebek mellett a korhatár előtti nyugdíjba vonulás feltételeit. A nők számára az előre hozott nyugdíjbavonulási életkor 2009-ben 59 évre emelkedik, 2012-ben pedig további egy évvel lesz magasabb. A férfiak esetében a jelenlegi szabályok értelmében 60-ról 59-re csökkenne ez az életkor. Egyes foglalkozási csoportok – például rendőrök, katonák – korkedvezményes nyugdíjkorhatárát szintén emelni fogják. Danks Emese kormányszóvivő szerint viszont Horn és Kiss nyilatkozata egybecseng.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.