Tegnaptól már nem a Ferencvárosi Torna Club elnöke Ináncsy Miklós, aki sajtótájékoztatón jelentette be, hogy egy nappal a mai küldöttgyűlés előtt lemondott posztjáról. A húsiparban hírt, nevet és pénzt szerzett vezető fél évet töltött az elnöki székben, ezalatt semmit nem tudott segíteni a bajba jutott FTC-n. Továbbra sem hoztak eredményt az Üllői úti ingatlanra kiírt pályázatok, miközben az MLSZ a másodosztályba száműzte a futballcsapatot, ilyen még nem történt a klub 107 éve alatt. Összegezve tapasztalait, Ináncsy nem ezt emelte ki, hanem például azt, hogy a 9-11 hónapos tartozásokat mérsékelni tudták, hogy állami kezességvállalással kölcsönök érkeztek, vagy hogy Ivan Kmotrík szlovák üzletember 50 millió forintos szponzori támogatást nyújtott. A (volt) elnök Kmotríkhoz kötötte további szerepvállalását, ám a tárgyalások állítólag lelassultak – vagyis megfeneklettek. Az elnökség közben megszűnt vezetője mögül, a szurkolók és a labdarúgók sem hittek neki, a főszponzor T-Mobile csökkentette támogatását, sőt idén csak 9 millió forintot ad, mert a többit már tavaly decemberben előlegként kifizette.
A futball zrt.-nek és a klubnak összesen bő 800 millió forint a tartozása. Ináncsy elmondása szerint maga 8-10 millióval támogatott néhány szakosztályt, miközben egy fillért sem fogadott el munkájáért. Úgy gondolja, hibát nem követett el, pontosabban „sokak szerint abban hibáztam, hogy nem dobtam közéjük a gyeplőt, aztán hadd menjen”! Elmondta, hogy a klub jelenlegi, sokak által működésképtelen irányítási modelljét a társasági törvény határozza meg, de az furcsa, hogy a mai közgyűlés előtt néhány szakosztály hirtelen „felduzzadt”, hogy több küldöttet delegálhasson. Utódjára nem tippelt – a három elnökjelölt Bácsalmási Ottó, Dámosy Zsolt, Sipos Jenő –, csak csendben távozott. Vissza, a húsiparba.
Több száz ingatlant zúzott le a vihar keleten + videó
