Ötven bázisponttal, 7,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot tegnap a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa. A testület döntését ismertető Járai Zsigmond jegybankelnök elmondta, hogy a kamatemelést két tényező indokolta: egyrészt erősödött az inflációs nyomás a gazdaságban, s jelentős az árstabilitási célnál magasabb infláció kialakulásának valószínűsége. A kamatemelés másik indoka az MNB elnöke szerint az volt, hogy az elmúlt időszakban megemelkedett a magyarországi befektetésektől elvárt kockázati felár. Mint fogalmazott, a kockázati prémium emelkedését a nemzetközi környezet változása idézte elő, valamint az, hogy megnőttek a magyar konvergenciaprogram megvalósításával kapcsolatos kockázatok. Hangsúlyozta: a Brüszszelnek benyújtott konvergenciaterv merész és jelentős államháztartásihiány-csökkentést tartalmaz, a szükséges intézkedések megvalósításához társadalmi megértésre van szükség, ezt azonban eddig nem sikerült elérni. A múlt hét eseményei a külföldi piacok számára azt bizonyították, hogy nehezebb lesz a konvergenciaprogramban foglaltak megvalósítása, s a kormánnyal és a megszorító intézkedésekkel szembeni társadalmi elégedetlenség egyre növekszik – tette hozzá. A jegybank elnöke szerint a jelenlegi konvergenciaprogramtól eltérő tervek is létezhetnének, a mostani ugyanis rossz irányba viszi a magyar gazdaságot.
A kamatemelési döntés hatására a forint erősödni kezdett az euróval szemben. Elemzők szerint az inflációs célok megvédése érdekében év végéig az MNB további kamatemelésről dönthet, amely nyomán decemberre 8-8,25 százalékra növekedhet az alapkamat.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
