Ma ismét meghirdetik a Prudent-Invest Befektetési Alapkezelő Zrt. pályázatát – tájékoztatta lapunkat Oravecz Péter, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. kommunikációs igazgatója. A vagyonkezelő a múlt héten egyszer már kiírta a cég nyilvános, egyfordulós pályázatát, amelynek során a társaság állami tulajdonban lévő, a cég jegyzett tőkéjének száz százalékát megtestesítő, 85 millió forint névértékű részvénycsomagját értékesítik. Az ÁPV kikötötte, hogy pályázni kizárólag az értékesítésre ajánlott részvénycsomag egészére lehet.
A Prudent-Invest Zrt. kezelte korábban a Pillér Ingatlanbefektetési Alapokat. A privatizációs vagyonkezelő közleménye szerint a cég ezt a tevékenységét sikerrel befejezte, miután júniusban a Pillér I. Ingatlanbefektetési Alap tulajdonosai befektetési jegyeik ellenértékét hozammal növelten megkapták. Ezek után a Prudent-Investet mint jelentős tapasztalatokkal bíró alapkezelő céget értékesíthetik. Az ajánlattevőnek tízmillió forint bánatpénzt a pályázat benyújtásának határidejéig be kell fizetnie. A vételár legfeljebb tíz százalék erejéig a pályázó kárpótlási jegyben is tehet ajánlatot, amit az ÁPV Zrt. a névérték 174,2 százalékán vesz figyelembe. A vagyonkezelő leszögezte: a pályázat nyertese az az ajánlattevő lesz, amelyik a legmagasabb vételárat kínálja.
Eladó a Malév sportközpontja? A magánosítás előtti utolsó pillanatokban a Malév még értékesíteni kívánja az üzemanyag-szállításra szolgáló csővezetékét és a cég sportközpontját, amiből több milliárd forintos bevételre számít – írta meg a Magyar Hírlap. A napilap úgy tudja, hogy a Százhalombattát Feriheggyel öszszekötő vezeték kiszemelt vevője a Mol Nyrt., a társaság azonban egyelőre nem lát fantáziát a megvételében. A privatizációs tranzakciók a Malév meglehetősen rossz anyagi helyzetén kívánnak segíteni: a Magyar Hírlap szerint az idei első fél évben a légitársaság üzemi vesztesége mintegy hétmilliárd forintra rúgott. (K. T. L.)
Működött a brüsszelita szavazógép
