A kormányzat elképzelése a fejlesztési részhozzájárulásnak gúnyolt tandíjról azt fogja eredményezni, hogy az állam fokozatosan kivonul a felsőoktatásból – vélekedett tegnap Ekler Gergely, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke a Szegeden tartott diáktüntetésen. A demonstráción a szervezők szerint mintegy kétezer hallgató vett részt.
Ekler Gergely beszédében elsősorban azt kifogásolta, hogy Hiller István oktatási miniszter aznap volt hajlandó először tárgyalni a hallgatókkal a tandíjról, amikor az erről szóló törvénytervezetet benyújtotta a parlamentnek. A HÖOK elnöke emlékeztetett, a választások előtt, még februárban tartott egyik rendezvényükön mind a négy parlamenti párt oktatáspolitikusa egyértelmű nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy kormányra kerülésük esetén tervezik-e a tandíj bevezetését. Hangsúlyozta azt is, a hallgatók egyetértenek abban, hogy változtatni kell az egyetemi és főiskolai képzés jelenlegi rendszerén, ám szerintük ez önmagában a tandíjjal nem megoldható. – A kormányzati elszánásból jelenleg egyetlen dolog érzékelhető: hallgató, fizess! – mutatott rá Ekler.
Török Márk, a Szegedi Egyetem bölcsészkarának egyik hallgatója arra hívta fel a figyelmet: a felsőoktatás finanszírozása nemcsak mennyiségi, hanem minőségi kérdés is. Szerinte a hallgatók szeretnének több évre előre gondolkodni, illetve párbeszéd és konszenzus alapján dönteni. Kijelentette azt is: a tanulmányi eredmény nem a tandíj függvénye.
A tüntetés a Himnusz eléneklésével kezdődött és a Szózattal ért véget. A beszédek között felhangzott a Miért hagytuk, hogy így legyen? és az Újra itt van a nagy csapat című sláger is.

Hatalmas drogfogás – elképesztő módon bukott le a banda