Három nap – ennyi idejük maradt a vállalkozóknak arra, hogy október 1-jei hatállyal kilépjenek az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) alól, a határidő ugyanis e hét pénteken lejár. Az év közbeni kilépésre azért kerülhet sor, mert az eva mértéke jövő hónaptól jelentősen, 15-ről 25 százalékra nő. A tapasztalatok szerint azonban nemigen van hova menekülni: az adóemelés minden területen érezteti hatását, így az eva még az adóteher növekedése ellenére is kedvező adózási forma marad.
Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke lapunknak úgy vélekedett, hogy 40 százalékos bevétel-költség hányadig még mindig az eva „a nyerő”, márpedig az egyszerűsített adófizetéssel élő vállalkozók túlnyomó része e csoportba esik. Ezek után nem meglepő, hogy a 2006. július 31-i nyilvántartásban szereplő 104 557 evás cégből az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tájékoztatása szerint szeptember 8-ig mindössze 196-an jelentették be, hogy október 1-jétől már nem az eva szerint kívánnak adózni. Sőt Zara László szerint jövőre sem kell tömeges kilépéssel számolni. Ezt erősíti az is, hogy a vállalkozók tapasztalata szerint az utóbbi időben megélénkült a kereslet az evás cégek iránt. Sokan azonban valószínűleg csak kivárnak: bár a vállalkozások fenntartása bevételek és kiadások híján is jó pár ezer forintot emészt fel havonta, többen úgy érezhetik: nem árt, ha van egy evás cég a hátuk mögött. Főleg, hogy az adózási formára csak a vállalkozás működésének második évében lehet áttérni.
Maradásra ösztönözhet az is, hogy akik péntekig kilépnek az eva hatálya alól, a jogszabály szerint legközelebb 2010-ben kérhetik újra az adózási forma használatát. Nem mellékes az sem, hogy a kilépés számos feladatot ró a vállalkozókra: az eva alanyiság megszűnésével az adózó új áfaalanynak minősül, vagyis az általános forgalmi adó tekintetében köteles adózási módot választani. Tény, hogy kérheti az alanyi adómentességet, és ha erre jogosult, adózhat a különös adózási módok szerint is, átalányadózást azonban az idén már nem választhat. Október 1-jétől már az általános szabályok szerint adózik, vagyis köteles a vállalkozói személyi jövedelemadó megfizetésére, 2006. október 30-ig azonban el kell hogy számoljon evás korszakával is: az eváról, az egyéni vállalkozó baleseti járulékáról, az áfáról, a szakképzési hozzájárulásról és a társasági adókötelezettségről külön bevallásban kell számot adnia.
Igaz, nem egyszerű az evánál maradók élete sem: megtehetik, hogy az első három negyedév bevétele után 15, az utolsó negyedév után pedig 25 százalékot fizetnek, de lehetőségük van arra is, hogy az egész éves bevétel után 15 százalékot számolnak, ám a bevétel egynegyede után további tíz százalékot fizetnek. Változás az is, hogy az adófeltöltési kötelezettséget már az idén, december 20-ig teljesíteni kell.

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!