Tíz közéleti személyiség követeléseket fogalmazott meg a nép nevében, akik sürgetik egy alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását és ideiglenes kormány felállítását. A dokumentumot ma délelőtt Szili Katalin házelnöknek és Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének adják át, amelyet eljuttatnak Sólyom László köztársasági elnökhöz is. Követelésükre 48 órán belül választ várnak. A dokumentumot aláírta Bethlen Farkas, Hargitay András, Kelemen András, Makovecz Imre, Melocco Miklós, Molnár V. József, Papp Lajos, Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás és Tőkés László.
Eközben Országos Civil Fórum megalakítását kezdeményezte több civil szervezet és közéleti személyiség – többek között Derce Tamás, Újpest polgármestere, Szilvási István, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke, Lányi András, az Élőlánc Magyarországért elnökségének tagja, Karsai Béla székesfehérvári független polgármesterjelölt, Gazsó Ferenc egyetemi tanár, Hegedüs Zsuzsa szociológus. Kijelentették, hogy Gyurcsánynak távoznia kell, de az utcai tiltakozások ennek kikényszerítésére nem elegendőek. – A civil társadalomnak a kisajátított állam, az eltulajdonított gazdaság, a cenzúrázott nyilvánosság ellenében meg kell szerveznie a maga képviseleti intézményeit. Csak ez utóbbiak informális hatalma szabhat gátat az új oligarchia túlkapásainak – áll a nyilatkozatban.
Borulások, viharos szél, elemi izgalmak a Kékszalagon
