Helyszínelők dolgoztak még tegnap is a horpácsi Mikszáth Kálmán-emlékházban, ahonnan szombat hajnalban becslések alapján tizenötmillió forint értékű védett műkincseket vittek el ismeretlenek – közölte lapunkkal Kaszás Ottó, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A bűnözők éjjel fél háromkor hatoltak be az épületbe, miután a bejárati ajtó hengerzárát feltörték. A nyomozók szerint a betörők pontosan tudták, mit akarnak megszerezni. A kiállított tárgyak közül elvitték Szinyei Merse Pál Virágzó almafák című festményét, valamint egy Mikszáth Kálmán kézírásával ellátott noteszt. Zsákmányoltak még óraláncot, az író fiainak arcképével, pipát, pipaszurkálót, bicsakot, serleget, kitüntetést és egy ingaórát. Az épület gondnoka éjjelre nem marad az emlékházban. Az elektronikus riasztórendszer érzékelte a betörést, és egy biztonsági cég irodájában jelzett. Innen kapták az értesítést a rétsági kapitányság rendőrei, akik azonnal Horpácsra mentek, a bűnözők azonban addigra már valószínűleg autóval elmenekültek. A a rendőrség elrendelte a hiányzó műtárgyak országos körözését. Tekintettel a védett műkincsekre, a vizsgálatot a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le. A betörés előtt a Nógrádi Történeti Múzeum kezelésében lévő, kulturális javak körébe tartozó közgyűjteményből egy időszaki kiállítást is megnyitottak, információink szerint így került Horpácsra Szinyei Merse Pál alkotása.
Lövöldözés Kijevben: Megölték Volodimir Zelenszkij kulcsemberét
