Törvényben előírt kötelezettségeken és lehetőségeken túl, szabadidejükben önként nem vállalnak túlmunkát a baleseti sebészek – erősítette meg korábbi határozatát a Magyar Traumatológus Társaság győri közgyűlésén pénteken, lapzárta után. Többórás vitát követően úgy döntöttek: nem fogadják el Molnár Lajos egészségügyi miniszter „ígéretcsomagját” – amellyel a szaktárca vezetője megpróbálta elkerülni az önként vállalható ügyelet megtagadását –, mert nem láttak garanciát arra, hogy az megnyugtatóan rendezze helyzetüket.
Az érintettek ugyanis a szakma helyzetének javítása mellett konkrét mértékű béremelést is követeltek. Az egészségügyi miniszter ajánlata viszont konkrét béremelést nem tartalmazott. Az ígéretek között szerepelt például egy fejlesztési terv kidolgozásának megkezdése és a baleseti sebész rezidensek számának emelése. A rendezetlen ügyeleti munka és díjazás megoldására pedig az ígéret szerint az ez évben várható új európai munkaidő-direktíva megszületését figyelembe véve kezdődne meg a jogharmonizáció. A miniszteri ajánlat szerint hamarosan javítják a kiemelt szakmák, így a baleseti sebészet finanszírozását is, s az így befolyó többletből az intézményvezetőknek lehetőségük lesz javítani a traumatológusok bérezését is.
Döntésével a tagság tulajdonképpen szembefordult saját vezetőségével, amely nemrég elfogadta az egészségügyi tárca vezetője által kínált intézkedéseket.
Az Egészségügyi Minisztérium közleményében sajnálatát fejezte ki, hogy a közgyűlés nem fogadta el azt a megállapodást, amelyet a Magyar Traumatológus Társaság vezetőiből álló küldöttség elfogadott és aláírt szeptember 8-án – közölte a szaktárca sajtóosztálya. A megállapodás rögzíti, hogy a finanszírozás módosítása folyamatban van, mely novembertől javítja az intézményekben a kiemelt szakmák finanszírozási lehetőségét. A változás elsősorban az e területen dolgozók emelt bérezését teszi majd lehetővé – hívja fel a figyelmet a közlemény.
László András értékelte a brüsszeli szavazást
