Gál Gábor ügyvéd ennek a két magyarországi fiatalnak a jelentkezését várja, részben igazolhatnák a lány szavait, de azért is, mert a nyomozás során felmerült annak a lehetősége, hogy a diáklány már korábban megsérült, s a magyarországi fiatalok igazolhatnák ennek ellenkezőjét.
Többek között ez a kérés is elhangzott tegnap Dunaszerdahelyen azon a sajtóértekezleten, amelyen először állt a nyilvánosság elé M. Hedvig, hogy elmondja, mire emlékszik, mi is történt vele azon a pénteki napon, illetve azóta hogyan válhatott sértettből megvádolt személy. A lány már az első kihallgatáson azt vallotta, nem tudja, hogy mobilon beszélt-e magyarul, vagy valakivel személyesen, s ezt tartalmazza is a rendőrségi jegyzőkönyv. Ennek alapján állítja Gál Gábor ügyvéd – mellesleg a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselője –, hogy a rendőrség következetlenül nyomozott, hiszen a lány vallomásának igazságtartalmát többek között azzal kérdőjelezték meg, hogy a mobilszolgáltató szerint a diáklány mobilján nem volt azon a napon beszélgetés. A rendőrség mégsem keresett senkit, aki igazolta volna a lány állítását. M. Hedvig a rendőrök állításával szemben pontosan emlékszik a helyre, ahol megverték, volt is már ott, de nem a nyomozókkal, mert ők egyszer sem vitték el a helyszínre, ahogy nem is szembesítették senkivel, holott a belügyminiszter kedden azt állította, több mint hatszáz embert ellenőriztek le. Gál Gábor ügyvéd szerint döbbenetes hanyagság ez, ahogy az is furcsa, hogy a jegyzőkönyvekben egyetlen név sem szerepel, pedig állítólag azokat is meghallgatták, akikről fantomképet készítettek, de a jegyzőkönyv szerint alibijük van az eset idejére.
Fény derült arra is, hogyan találták, találhatták meg a rendőrök M. Hedvig DNS-mintáit azon a borítékon, amelyben elküldték a lánynak az iratait. M. Hedvig ugyanis már hétfőn megkapta a küldeményt, de a rendőrök csak szerdán szálltak ki, amikor a lány már kidobta a szemétbe a – nyomozók szerint – fontos bizonyítékot. A szemétkosárból szedte elő, de leesett róla a bélyeg, a rendőrök pedig ragaszkodtak ahhoz, hogy rajta legyen, ezért nyalta meg a bélyeget és ragasztotta vissza a borítékra. A postai küldeménnyel kapcsolatban a belügyminiszter kedden azt állította, az iratokat maga Hedvig adta postára, mert a címzés és a lány blúzára írt betűk a szakértők szerint ugyanattól az embertől származnak, magától a megverttől. Gál Gábor ugyanakkor arra mutatott rá, hogy a borítékot még augusztus 25-én postázták Pozsonyeperjesen, vagyis akkor, amikor M. Hedvig kórházban volt. Az ügyvéd ugyanakkor idézte az írásszakértők véleményét, akik azt állapították meg, hogy ilyen kevés szöveg és a nyomtatott betűk miatt nem vonható le végső következtetés. Ugyancsak Gál Gábor figyelmeztetett arra: a nyitrai és a dunaszerdahelyi kórházban a szakorvosok állapították meg, hogy Hedvig kisebb agyrázkódást szenvedett el, és az arcán, illetve a combján megtalálták a külsérelmi nyomokat is, az agyrázkódás lehetőségét a bírósági orvos szakértő zárta ki, ahogy a külső sérülésekről is ő állította, azok nem lehetnek a rugdosás következményei. Csakhogy ez az orvos szakértő – mellesleg traumatológus – szeptember 5-én látta először Hedviget, s igazából meg sem vizsgálta.
A sajtótájékoztatón Hedvig azt is elmondta a sajtó képviselőinek, hogy a rendőrök háromszor hallgatták ki, utoljára a múlt hét szombatján, amikor is reggel hét órakor azzal álltak meg náluk, a Dunaszerdahely melletti Vámosfalun, hogy két elfogott személyt kellene azonosítania. Később azonban hat rendőr vallatta M. Hedviget több mint hat órán keresztül, s kezdettől fogva arra akarták rávenni, hogy vallja be, az egészet csak kitalálta. Meg is fenyegették, mondván, amennyiben nem vallja be „az igazat”, előzetes letartóztatásba helyezik, de ha belátja hibáját, hazamehet. M. Hedvig azonban a sajtó képviselői előtt is kijelentette: „Semmit nem találtam ki, az igazat mondom.”
Mindezek alapján Gál Gábor ügyvéd M. Hedvig megbízásából megfellebbezi a rendőrség döntését a nyomozás leállításáról, és a felmerült kérdések, illetve dokumentumok alapján az eljárás folytatását kezdeményezi a büntető törvénykönyv idevágó paragrafusai alapján.

Mesterségem címere – felismeri, melyik foglalkozásról van szó?