Két alkalommal is meggyűlt már a baja a hatóságokkal Horányi Lászlónak, a Civil Összefogás Esztergomért polgármesterjelöltjének – derül ki az egominfo.hu fórumából, ahová egy „konkvisztádor” névre hallgató olvasó írt be információkat a jelölt előéletével kapcsolatban. Horányit a helyi MSZP, SZDSZ és a Centrum párt is támogatja. A fórumban írtak tanúsága szerint az esztergomi politikust először az 1980-as évek elején ítélték el csempészés és vámorgazdaság vétsége, valamint devizagazdálkodás szabályai megsértésének bűntette miatt, Horányi László az ügyben hét hónap börtönbüntetést kapott, egy évre felfüggesztve.
Másodszor 1994. január 1-jén indult eljárás a férfi ellen, aki az 1990-es évek közepén másfél év letöltendő börtönbüntetést kapott halált okozó gázolás, valamint ittas vezetés miatt – áll a fórumban, amely szerint Horányi László a büntetésből egy évet le is töltött, 1997 januárjában szabadult.
Horányi László lapunknak elmondta, a balesetről korábban már sajtótájékoztatón is beszámolt a nyilvánosságnak, erről a blogjában is írt: „A balesetet sohasem titkoltam, sohasem védekeztem, nem is fogok. A bíróság hibásnak talált és elítélt, másfél év letöltendő szabadságvesztésre.” A férfi 2000-ben felülvizsgálatot kért az ügyben. – Alapos, átfogó, mindenre kiterjedő vizsgálat után a bíróság mentesített minden hátrányos jogi következmény alól. Tiszta erkölcsi bizonyítványom van – jelentette ki Horányi.
Az SZDSZ helyi elnöke lapunknak elmondta, egy közlekedési balesetről tud, amely bírsági szakaszban zárult. – Ez nem egy szándékos bűncselekmény, emiatt nem tartom elítélendőnek, ha Horányi László a politikában részt vesz. Egyéb ismérvei, karaktere, pályája alapján pedig alkalmasnak tartom, hogy a város vezetője legyen – jelentette ki Varga Győző.
Láposi Elzát, az MSZP esztergomi elnökét lapzártáig nem tudtuk utolérni.

Strandra indultak, de sosem tértek haza – ma is fájó seb, ami a Mosoni-Dunánál történt