A bíróság megállapítja, hogy a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. I. r. alperes által kiadott, Dr. Liszkay Gábor II. r. alperes főszerkesztésében megjelenő Magyar Nemzet című napilap 2004. július 17-i számában, a Bayer Zsolt III. r. alperes által jegyzett „A törvény kapujában” című cikkben annak valótlan állításával, hogy az ügyészi szervezet politikai zsarolásnak engedve, illetve politikai megrendelések alapján végezné tevékenységét, annak valótlan állításával, hogy az ügyészség politikai nyomásra cselekszik, és emberek ellehetetlenítését szolgálja, illetve működése politikai alkuk függvénye, az I-II-III. r. alperesek megsértették a Legfőbb Ügyészség felperes jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait.
A bíróság megállapítja, hogy az I. r. alperes által kiadott, a II. r. főszerkesztésében megjelenő Magyar Nemzet című napilap 2004. július 31-i számában megjelent, Csermely Péter IV. r. alperes által írt „Zsák a Poltját” című cikkben olyan hamis látszat keltésével, hogy az ügyészi szervezet politikai megrendelésre, koncepcionális eljárások keretében törvénysértő eljárások sorozatát folytatná, az I-II. és IV. r. alperesek megsértették a felperes jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait.
A megállapított jogsértésért alperesek ezúton fejezik ki sajnálkozásukat.

Szörnyű baleset: több darabra szakadt szét a BMW X5-ös