Ezt a berlini kancellária hivatalosan is megerősítette, a magyar kormány szóvivője viszont kitart a hamis kormányfői állítás mellett. Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője tegnapi sajtótájékoztatóján arra szólította fel a miniszterelnököt, hogy hagyja abba a hazudozást külföldön, ne próbálja belpolitikai célokra használni diplomáciai tárgyalásait. A KDNP képviselőcsoportja szerint „Gyurcsány Ferenc súlyos jellemhibájával ismét kárt okozott”.
Közben az európai szocialisták számára is egyre kényelmetlenebb a magyar kormányfő melletti kiállás. Lapunk információi szerint Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista frakciójának német vezetője egy folyosói beszélgetés során azt mondta, reméli, hogy egy év múlva már nem Gyurcsány Ferenc lesz Magyarország miniszterelnöke.
Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke sajátos stílusában értékelte az eseményeket. Mint mondta, Magyarországon „a galaxis legbölcsebb politikusa uralkodik, aki a hazugság eszközeivel kormányoz, miközben bűzlik az erőszak” az országában.
Karácsony sikeresen teljesítette a globalisták elvárásait
