Boris Vian írja a Tajtékos napok előszavában, hogy könyve igaz történet, hiszen az elejétől a végéig ő találta ki. Ne firtassuk, Perjéssy-Horváth Barnabás mennyire azonos hősével, Blue-val, a bús képű lovaggal, a lényeg az, hogy ismét új könyvvel jelentkezett. A debreceni református kollégiumban eltöltött tanulóéveknek nagy sikerű könyvében, a Kollégium bluesban emléket állító szerző ezúttal egyfajta irodalmi antológiát bocsátott az olvasó elé. Bár az előszóban a „kulcsról”, azaz a két könyv közötti átmenetről, az egymásból következőségről is olvashatunk egy kacifántos eszmefuttatást, azért nem kell teljesen komolyan vennünk Blue létezését. Annyi legalábbis bizonyos, hogy mi, a nyolcvanas évek kollégistái bizonyos mértékben valamennyien Blue-vá váltunk az idők folyamán. (Mellesleg maga a könyv is blue, azaz kék – talán egyfajta tisztelgésként a debreceni öregdiák előtt?)
Az új könyvet bajosan lehet erős nosztalgia nélkül lapozgatni. Ráadásul Perjéssy-Horváth Barnabás éles szemű és sokoldalú író, egyformán otthonosan mozog a prózában, versben, még iskoladrámákat és hangjátékot is találunk a kötetben. Valódi csemege a jobblétre szenderült Logaritmus együttes – akad-e volt debreceni refis diák, ki e nevet nem ismeri? – dalszöveggyűjteménye, csak most derült ki, hogy szerzőnk milyen elmélyült és derekas munkát végzett e téren is.
Perjéssy-Horváth legnagyobb írói erénye az emberi lélekállapotok finom ábrázolása. Fogékony az apró részletekre, tudja, hogy a jó novellához egy banálisnak tetsző alapötlet is elegendő. A legjobb írásai Karinthy ötletességét, játékosságát idézik, a félreértéseken alapuló helyzetkomikumok, a szellemes mondatfűzés csak megerősíti bennünk a gyanút, hogy fiatalabb éveiben a szerző gyakran olvasta az Így írtok ti alkotóját. És nemcsak őt, tegyük hozzá. A széles alapokon nyugvó műveltség, a kifejezés biztonsága és a lényeglátás egyaránt szépen nyomon követhető a Blue irományaiban.
Jó és érdekes könyvet írt Perjéssy-Horváth Barnabás, figyelemre, olvasásra érdemes, a vénasszonyok nyarán hét végi kikapcsolódásként ideális választás.
(Perjéssy-Horváth Barnabás: Blue irományai. Kairosz Könyvkiadó, Budapest, 2006. Ára: 3000 forint)
Ha Brüsszelen múlt volna, nem épült volna meg az ultramodern egészségház
