Mudura Sándor elmondta, hogy miután megismerkedett az ügy főszereplőjével, Kulcsár Attilával, és az Equities Rt. ügyfele lett, szabad kezet adott a brókernek az 50–150 millió forint között változó értékű portfólió kezelésére, amely – elkülönítve – saját, valamint cége, a Ramexa Rt. szabad pénzeszközeiből tevődött össze. Állította: azért nem kapott havi rendszerességgel kimutatást befektetéseiről és a nyereségről, mert Kulcsár azt mondta neki, hogy bizonyos sajátosságok miatt a pillanatnyi egyenleg áttekintése nehézkes lehet. Mudura úgy nyilatkozott: jelenleg is egyezkedik a K&H Bankkal, hogy ki tartozik kinek. – Az eddigi megbeszéléseken már az is felmerült, hogy a bank tartozik neki, és arról is szó esett, hogy a felek követelései kiegyenlítik egymást – közölte az üzletember, aki következetlenségnek minősítette, hogy a bank és brókercégének nyilvántartásai ilyen eltéréseket mutatnak.
Mint arról lapuk több alkalommal is beszámolt: Alexandru Mudura nagyváradi vállalkozónak, Medgyessy Péter volt miniszterelnök barátjának és fiának neve is felbukkant a brókerbotrányban. Az ifjabb Mudura nevéhez köthető Ramexa Rt. részt vett a Pannonplast-részvények szabálytalan felvásárlásában, amelynek felügyeleti vizsgálata vezetett el a K&H Equities Rt.-nél történt visszaélések feltárásához.
Berényi János tanúvallomásában arról számolt be, hogy a K&H Bank privát ügyfeleként 2000 második felében kezdte befektetni saját pénzét a brókercégben, amelyre Botos Krisztina üzletkötő beszélte rá. Közölte: miután 2003 júniusában több mint 11 millió forint értékű portfólióról kapott tájékoztatást, majd kiderült, hogy a bank nyilvántartása szerint mindössze 400 ezer forintra tarthat igényt, ezért választott bírósághoz fordultak, de a testület hatáskör hiányában elhalasztotta a döntést.
A per ma Pintér Dezsőnek, a TV2 volt elnökének és közeli ismerősének, Könnyű Attilának a tanúkénti meghallgatásával folytatódik.

Orbán Viktor: Összeült a Védelmi Tanács az iráni helyzet miatt