Magyarország is beszáll?

Zord Gábor László
2006. 09. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint arról lapunk tegnapi számában már hírt adtunk, Magyarország csatlakozhat ahhoz a NATO-kezdeményezéshez, amely az amerikai Boeing repülőgépgyár C-17-es nehéz szállítógépeiből közös flottát állítana fel. A program jelenleg tárgyalási fázisban van: a részt vevő 13 ország képviselői még egyeztetnek a gyártóval a szerződésről, így a Honvédelmi Minisztérium (HM) számára egyelőre nyitott a lehetőség a belépésre.
A NATO védelmi beruházásokért felelős főtitkárhelyettese elsősorban erről tárgyalt tegnap Budapesten Szekeres Imre védelmi miniszterrel, aki lapunk kérdésére úgy fogalmazott: jó esélyt lát arra, hogy Magyarország (tizennegyedikként) csatlakozzon a programhoz. A főtitkárhelyettes, Marshall Billingslea kérdésünkre, miszerint milyen nagyságrendű összegért veheti igénybe a honvédség a szállítógépflotta szolgáltatásait, úgy válaszolt, hogy az előzetes kalkulációk szerint „megengedhető” költségekkel jár majd a részvétel. Az amerikai vendég azt mondta lapunknak, hogy repült óránként hasonló költségek várhatók, mint az ideiglenes szállítógép-bérlési programban (SALIS). A NATO – benne Magyarország – jelenleg egy ukrán–orosz cégtől bérel An– 124-es óriás-szállítógépeket a távoli missziók (például Afganisztán) kiszolgálására, ám ezt a HM szakértői nem tartják hosszú távú megoldásnak, sem eléggé rugalmasnak válsághelyzetek esetére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.