Simon Gábor választmányi elnök az MSZP nevében felszólította Orbán Viktor Fidesz-elnököt, nyilatkozzon arról, hogy akar-e felfordulást Magyarországon, és közölje, mit jelentenek azok a polgárháborús állapotok, melyeket hét végi cikkében „vizionált”. Az MSZP-s képviselő arra utalt, hogy Orbán lapunk szombati számában megjelent cikkében úgy fogalmazott: a Gyurcsány-csomag nem demokratikus felhatalmazással rendelkező kormányprogram, hanem önkényes diktátum, vagyis nem legitim, tehát a kormánynak nincs joga a Gyurcsány-csomagot végrehajtani. Véleménye szerint mire beköszönt a tél, már nem jobb- és baloldal fog vitázni egymással, hanem egy elkeseredett és ingerült ország áll majd szemben illegitim kormányával. Mint írta, az önkormányzati választások tétje: Gyurcsány-csomag vagy igazi megoldás, megszorítás vagy új alternatíva, nyugalom vagy békétlenség, biztonság vagy káosz.
Simon a sajtótájékoztatóján hosszan taglalta a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vidéki kampánykörútját kísérő tiltakozásokat, kiemelve a nagykőrösi esetet, ahol – mint fogalmazott – a fideszes polgármester és országgyűlési képviselő is jelen volt, illetve fizetett hirdetésben, valamint az önkormányzati testületi ülésen „ellentüntetésre invitáltak”. Erre reagálva Ágh Péter (Fidesz) megismételte: a Fidesz nem szervez semmiféle tüntetést a miniszterelnök kampánykörútjára, az indulatokat senki nem gerjeszti, azok spontán alakulnak ki a kormány intézkedéseivel szemben. Emlékezetes, Hiller István MSZP-elnök ugyanezt a témát feszegetve a hét végén arra kérte Orbánt, hívja vissza „a Fidesz utcára küldött embereit”. Cáfolva, hogy pártja szervezné a tiltakozásokat, Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő kérte a kormány politikájával egyet nem értőket: a miniszterelnök kampánykörútján ne hangos szóval fejezzék ki véleményüket, hanem csendben fordítsanak neki hátat.

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala