Csütörtökön fogták el azt a két tolvajt, akik ellopták a Robin Hood című angol filmsorozat eddig leforgatott részleteit tartalmazó kazettákat a fóti filmgyárból. Kihallgatásuk után tegnap egy Pest megyei terület bokros részén megmutatták a rendőröknek a kazetták rejtekhelyét. Így az ellopott laptopok, monitorok mellett a filmszalagok is előkerültek – mondta el az MTI-nek Baji Éva, az egyik gyanúsított ügyvédje. A jogi képviselő leszögezte: a két férfi nem tudta, mit lopott el a kazettákkal. Az ügyvéd elismerte, hogy miután a tolvajok a médiából értesültek a szalagok értékéről, felhívták a Mafilmet, és váltságdíjat kértek. Azt azonban cáfolta, hogy 400 millió forintot követeltek volna. Hozzátette: miután a sajtóban ez megjelent, védence nem kereste többé a filmgyárat.
Baji Éva nem tudta megmondani, hogy a gyártó által felkínált negyvenezer fontnyi (16 millió forint) jutalmat megkapja-e a nyomravezető. A távirati iroda szerint a két férfi azért tudta ellopni a kazettákat és a műszaki eszközöket, mert a producer irodájára a biztonsági őr nem látott rá. A gyanúsítottak kihallgatási őrizetük után szabadlábon védekezhetnek.
A filmgyárból eltűnt Robin Hood-kópiák után augusztus eleje óta nyomozott a rendőrség.

Elbódították, majd a saját nevükre iratták az idős férfi lakását