Minden az elvártak szerint

2006. 09. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kis túlzással szenzációs szereposztásban zajlottak a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság tegnapi férfi elődöntői. Mert az természetes, hogy a két favorit, Magyarország és Szerbia ott volt a legjobb négy között, még a spanyolok helye is megkérdőjelezhetetlen, de hogy a románok mit keresnek ilyen magasságban?! Szédültek is rendesen, bár valószínűleg azért, mert a maguk részéről már csütörtökön, az olaszok kiverésével lezárták az Eb-t, és megkezdték az ünneplést. Ennek következményeként tegnap az első félidőben mindössze kétszer találták el a kaput, 6-1-es hátrányba kerültek, így a hazai drukkerek legnagyobb gyönyörűségére Szerbia 13-6-ra diadalmaskodott. Sapicsék szokásos kíméletlen fegyelmezetlenségükkel, vagy inkább fegyelmezett kíméletlenségükkel védekeztek, mi pedig máris elképzelhettük, mi várhat a válogatottunkra vasárnap. Ehhez persze előbb tegnap túl kellett jutni a spanyolokon, akiktől nem remélhettük, hogy román formát futnak.
Ezt a szívességet nem is tették meg, de így legalább elődöntőhöz méltó mérkőzés zajlott. Kemény Dénes szövetségi kapitány ritka eszközzel élt, amikor Szécsi Zoltán személyében csupán egy kapust nevezett be, de ennyi is éppen elég, ha jól véd, és nem sérül meg. Ehhez képest rögtön az elején beesett a jobb sarokba két hárítható labda, de az ugyancsak két góllal nyitott Biros és társai olyan jól termeltek elöl, hogy az első negyed így is sima 5-3-as vezetésünkkel zárult.
A korábbiakkal ellentétben itt-ott már magyar biztatás is felhangzott a lelátóról, ám ahhoz képest, hogy szomszédos országban rendezik a kontinensviadalt, ez még mindig igen kevés. Honfitársainkat persze nem a távolság riasztja el, és a délvidéki kisebbségre ez még inkább érvényes. Pedig a belgrádiak egyelőre nem tűnnek túl veszélyesnek, szolid ellenszenvvel viseltetnek irántunk, ami talán csak az egyetlen igazi vetélytársnak szól.
A második periódus kevés kétséget hagyott afelől, hogy ez a mi válogatottunk. Pedig Biros válla megsérült, kezelésre szorult, de Hosnyánszky akkora gólt zúzott be a jobb felsőbe, beállítva a 8-5-ös félidei eredményt, hogy aggodalomra továbbra sem akadt okunk.
Ráadásul fordulás után Szécsi három bravúrral nyitott, és az ő „mesterhármasát” a túloldalon a Varga Dániel, Kiss Gergely, Hosnyászky trió bombái tették teljessé, aztán Molnár Tamás pazar csavarjával a harmadik negyed zárására 12-6-ra alakult az állás. Amikorra tetőzni kellett volna az izgalmaknak, addigra teljesen el is csendesedtek. Már a szerb nézők sem biztatták feleslegesen a spanyolokat, inkább hol mosolyogva, hol legyintgetve álmélkodtak a mieinken, akik 16-10-es győzelemmel masíroztak a fináléba.
Így az Európa-bajnokság nyolcadik napjának végére ténnyé vált, amit már a rajt előtt is szinte biztosan tudtunk: vasárnap Magyarország–Szerbia rangadót rendeznek az aranyéremért. A lányok pedig ma a bronzért meccselnek a spanyolokkal – illene nyerniük, ha nem is olyan könnyedén, mint tegnap a fiúknak.
Eredmény, férfi elődöntő: Magyarország–Spanyolország 16-10 (5-3, 3-2, 4-1, 4-4), a magyar góldobók: Kiss G., Varga Dániel 4-4, Biros, Hosnyánszky, Madaras 2-2, Molnár, Steinmetz Á. 1-1.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.