A tegnap nyilvánosságra került miniszterelnöki beszéd tartalmi szempontból nem jelentett újdonságot – kezdte tegnapi bejelentését Sólyom László. – A választási kampány és az utána meghozott kormányzati intézkedések közötti ellentmondásról már augusztus elején kijelentettem: az alapkérdés az, hogy milyen eszközök engedhetők meg a politikai célok eléréséhez – mondta. –Ha polgárjogot nyer, hogy a jó cél bármilyen módszert szentesít – így például a választási ígéretek semmire sem köteleznek –, akkor a demokrácia hitelvesztése fenyeget – hangsúlyozta az államfő. – Az utóbbi órákban sokféle címen cselekvésre hívták föl a köztársasági elnököt. Tisztázni kívánom, hogy a köztársasági elnöknek az alkotmány erre a helyzetre nem ad közjogi beavatkozási lehetőséget – mondta Sólyom. Hangsúlyozta: a miniszterelnök és a kormány nem a köztársasági elnöknek felelős, hanem az Országgyűlésnek. Csak az országgyűlési képviselők többsége vonhatja meg a bizalmat a miniszterelnöktől és egyúttal a kormánytól. Az Országgyűlést a köztársasági elnök csak akkor oszlathatja fel, ha az Országgyűlés tizenkét hónapon belül legalább négy alkalommal megvonja a bizalmat a kormánytól, vagy ha a kormány megbízatása megszűnik, és a köztársasági elnök által a miniszterelnöknek javasolt személyt negyven napon belül nem választja meg az Országgyűlés – idézte az alaptörvényt az államfő.
A most kialakult helyzet újdonságát Sólyom László abban látta, hogy a demokrácia morális alapjainak kérdése minden korábbinál élesebben lett a közbeszéd fő témája. Tegnapi beszédét azzal indokolta, hogy ebben a vitában a köztársasági elnöknek kötelessége tisztázó szándékkal megszólalni. Kifejtette: a demokrácia és az alkotmányos jogállam működése nem korlátozódhat a jogszabályok betartására. Alapvető erkölcsi normák betartása is szükséges. Ezen alapul a politikába és végső soron a demokráciába vetett bizalom. A felelős döntés lehetőségét veszítik el az állampolgárok, ha a nyilvánosság előtt elhangzó tényállítások, ígéretek, programok nyilvánvalóan nem felelnek meg az igazságnak, a valódi szándékoknak – érvelt.
– A tegnapi hír morális válságot okozott Magyarországon – jelentette ki a köztársaság elnöke. Úgy vélte: a miniszterelnök reakciói ezt a válságot fokozták, mert személyes felelősségét összemosta az utóbbi tizenhat év politikájának értékelésével. – Semmilyen cél nem igazolhatja, hogy bárki a demokráciába vetett bizalmat kockáztassa, még kevésbé, hogy ezt tudatosan, sőt büszkén tegye – hangsúlyozta. – Ennek nyilvános elismerését várom a kormányfőtől – jelentette be Sólyom László.

Szörnyű baleset: több darabra szakadt szét a BMW X5-ös