Nyilván minden ember hibázik, így Schmitt Pál is, ám nagyon fontos tisztán látni, hogy nem ezekért a hibákért próbálják meg eltávolítani a MOB éléről, hanem előre megfontolt politikai szándékból. Ráadásul olyanok is, akik például tavaly több bizalmi szavazáson egyetértettek az újraválasztásával, pedig már akkor is a Fidesz alelnöke volt. Arról vitát nyitni, hogy nemzeti ünnepünkön bocskait viselt vagy a plakáton piros-fehér-zöld melegítőt, kisstílű támadások sajátja, ez ellen ép ésszel védekezni is méltatlan. Azt viszont érdemes megemlíteni, mi a fő vád ellene: szerepvállalásával a legnagyobb ellenzéki pártban bevitte a politikát a MOB-ba, s ezzel megosztottságot szított, ráadásul a baloldali kormánnyal rossz a viszonya, ami rontja a szervezet érdekérvényesítési képességét. A két tagmondat elemzése rámutat, legkevésbé Schmittnek az érdeke, hogy politika kerüljön az olimpiai gépezetbe, mert ezzel csak maga alatt vágná a fát. A jelenlegi hatalom által nyújtott egyre kisebb támogatás, a jogkörök megnyirbálása, összességében a MOB szerepének radikális csökkentése azt mutatja, éppen a kormány politizálja át Schmitt miatt a szervezetet és ezzel a sportot.
A balliberális kabinet sportról alkotott véleményét, szándékait tökéletesen tükrözi, hogyan degradálta irányítását minisztérumi szintről két év és pár stáció alatt egy eddig sosem volt tárca eldugott kis szakállamtitkárságáig. Tette mindezt annak a Gyurcsány Ferencnek az irányításával, aki pont a sportminiszterséget használta ugródeszkának magasabb céljai eléréséhez. Amikor kormányfővé puccsolták 2004 nyarán, az athéni olimpián tett szavait meghazudtolva azonnal megszüntette a sporttárcát.
Ha az említett közvetett bizonyítékoknak esetleg nem hiszünk, elemezzük kicsit a névsort, kik „rántották” össze a Schmitt Pált eltávolítani hivatott közgyűlést. Két kormánytag található rajta: Szekeres Imre honvédelmi miniszter a triatlonszövetség, Mesterházy Attila államtitkár a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) elnökeként óhajtaná a MOB „függetlenedését”. A SOSZ-nak szinte minden küldöttje ott van a listán: Glückmann Pál, Jóny István, Juhász Sándor, Kácsor Attila, Krizsanits János, Kuszbel Ferenc, Molnár Imre, Perjámosi Sándor.
Balogh József Győr, Csabai Lászlóné Nyíregyháza, Ipkovich György Szombathely szocialista, Dióssy László Veszprém szabad demokrata polgármestereként, Szentgyörgyi Pál Szeged alpolgármestereként szeretné Schmittet körön kívül látni. Hogy összejöjjön az 58 név, a baloldali többségű megyei közgyűlések MOB-tag képviselőit (Ajkay Zoltán – Budapest, Bartóki László – Békés, Dallos Tibor – Tolna, Gyenesei István – Somogy, Hardi Róbert – Budapest, Sárosi Károly – Heves, Tokajiné Demecs Katalin – Szolnok) is aktivizálni kellett. Ez így 22 „mozgósított”.
Eközben a sportszféra is voksolt. A Schmitt ellenjelöltjeként feltűnt, azóta visszalépett Gyárfás Tamás, az úszók elnöke éppen sajátjaitól kapta a legnagyobb pofont, hiszen a még aktív Kovács Ágnes kivételével az előző fél évszázad összes olimpiai bajnok úszója (köztük Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás, a szövetség alelnöke) Schmitt mellett állt ki. Ők persze nem MOB-tagok, de jelzik a sportszféra többségi véleményét, amit azóta a kajak-kenusok szegedi vb-n tett gesztusa – felrántották Schmittet a dobogóra – csak megerősített. Az Olimpiai Bajnokok Klubjából senki nincs az aláírók között, az 58-as listán az egykorvolt klasszisok közül csak Gáspár Tamás birkózó és Kökény Beatrix kézilabdázó neve található.
Ettől persze még célba érhet a Schmitt Pálra kilőtt nyíl. Hivatalos ellenjelölt egyelőre nincs. A nemtelen harcok közepette a MOB-elnökség egymással torzsalkodó tagjai közül egy, Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szövetség (MÖSZ) első embere távozott a testületből. Érdekes egybeesés, hogy amíg őt a Schmitt-ellenzék tagjának tudhattuk, addig Orosz Klára, a MÖSZ női bizottságának vezetője egyike volt a négyeknek, akik levélben követelték a rendkívüli közgyűlés összehívását; ám miután a főnöke semleges álláspontra helyezkedett, Orosz már az 58-as listára sem írta fel a nevét. Csötönyi egyébként a pénteki közgyűlésre sem megy el, mert hivatalos minőségében, az európai szövetség alelnökeként a marokkói junior-vb-n lesz jelenése. Ám híreink szerint nyílt levél képviseli majd őt a Hélia Szálló báltermében. Ebben az olimpiai egység újrateremtése, az osztatlan magyar sport mellett száll síkra, s reméli, hogy a megállapodás szerint Schmitt Pál decemberig időt kap jövőjének átgondolására.
Ám december, ugye, az október 1-jei önkormányzati választások után következik, a kormánypárti gépezet viszont igyekszik még előtte „bedarálni” az ellenzék egyik prominensét. Kérdés, erre pénteken sor kerül-e. A MOB alapszabályában ugyanis csak arra található előírás, milyen szavazati aránnyal lehet elnököt választani, arra nem, milyennel lehet visszahívni. Az első variáció szerint az összes tag (163 vagy 165, attól függően, hogy az rg-s MOB-tagok jogosan szerepelnek-e) egyszerű többsége, azaz a fele plusz egy voks számít, a második szerint a jelenlévők több mint ötven százaléka, a harmadik szerint a NOB-chartát figyelembe véve a jelenlévők kétharmada kell ehhez. Az biztos, hogy a közgyűlés akkor határozatképes, ha a MOB-tagság több mint fele (82 vagy 83) megjelenik az ülésen, ha nem, egyórás várakozást követően 10–30 napon belül új közgyűlést kell kiírni.

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán