MTA: Ne kísérletezzenek gyerekekkel!

Azt tettük, amit tennünk kellett, nem az időjárás alakulása szerint adunk gyógyszervizsgálati engedélyeket, hanem szigorú jogszabályok alapján járunk el – reagált lapunknak Csekey Éva, az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) főigazgató-helyettese arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) etikailag elfogadhatatlannak tartja a madárinfluenza elleni magyar vakcina gyermekeken való kipróbálását.

Kristály Lehel
2006. 09. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTA azzal érvelt, hogy az OGYI engedélye nem felel meg az emberi jogi és orvosbiológiai konvencióban előírtaknak, amiket hazánk is elfogadott. A főigazgató-helyettes azt hangsúlyozta, hogy a felnőttek és a gyermekek védekezőképessége eltérő.
*
Csekey Éva kifejtette azt is, hogy a kicsik szervezetét nem veszélyezteti a vakcina, mert az elölt kórokozót tartalmaz. – Viszont a kiskorúaknál is mindenképpen meg kell vizsgálni, hogy az oltóanyag kiváltja-e azokat az immunválaszokat, amelyek a felnőtteknél jelentkeztek – fűzte hozzá.
Arra is emlékeztették a gyógyszerészeti intézetet, hogy az Akadémia Állatorvos-tudományi Intézete már korábban szakmai aggodalmakat fogalmazott meg a vakcina kipróbálásával összefüggésben. Tavaly ősszel több szakember megkérdőjelezte az állami tisztiorvosi szolgálat és egy hazai cég által közösen kifejlesztett oltóanyag hatásosságát. Októberben tervezett sajtótájékoztatójához képest korábban jelentette be az egészségügyi miniszter, hogy az elsődleges eredmények szerint hatásos a madárinfluenzától védő hazai szer. Mindez azonban néhány órával azután történt, hogy Berencsi György fővirológus egy rádiónyilatkozatában még ennek ellenkezőjéről beszélt. Nem sokkal később, a madárvész körül kialakult hazai nézeteltérések miatt, Rácz Jenő akkori egészségügyi miniszternek címzett nyílt levelet adott közre a Népszabadságban az egyik legtekintélyesebb magyar állatorvos. Mészáros János akadémikus abban kifejtette: kétli, hogy hazánkban sikerült először előállítani a madárinfluenza-vírus elleni oltást. Ezután pedig Kisari János állatorvos, virológus nyilatkozott arról, hogy haszontalan az eddig oly nagy hírveréssel kidolgozott oltóanyag, amellyel politikusok szúratták meg magukat próbaképpen.
Csekey Éva tegnap elmondta még, hogy az OGYI mellett az Országos Epidemiológiai Központ, valamint az Egészségügyi Tudományos Tanács bizottságának szakhatósági véleménye is kedvező volt a kérdésben. Azt is közölte lapunkkal, hogy az Európai Unió által létrehozott gyógyszertörzskönyvező hatóság útmutatója alapján a vakcinakísérletekbe gyermekeket is be kell vonni. Szerinte ez elkezdődhet, s „a továbbiakban a vizsgáltatónak a dolga, hogy miként jár el”.
A tesztekhez húsz önkéntes szülő jelentkezését várják, akikkel ismertetni kell az eljárás minden részletét, s beleegyező nyilatkozatra is szükség van, miközben a gyereket is tájékoztatni kell a kísérletről. Ha a kiskorú tiltakozik, a szérumot nem szabad nála alkalmazni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.