Múltat idéző orosz bankárgyilkosság

Merényletet követtek el Moszkvában az orosz központi bank elnökének első helyettese, Andrej Kozlov ellen, aki tegnap reggelre belehalt súlyos sérüléseibe – közölte egy magas rangú kórházi orvos. A 90-es éveket idéző, az üzleti és a politikai szférát megdöbbentő eset egy moszkvai sportpályánál történt még szerda este. A gyilkosokat egyelőre nem sikerült kézre keríteni, ám megfigyelők szerint ennél is fontosabb a megrendelők kiléte. Orosz szakértők szerint mindenképpen komoly erők állhatnak a gyilkosság mögött.

Hírösszefoglaló
2006. 09. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A központi bank és a kereskedelmi bankok alkalmazottai szerdánként járnak futballozni a Szpartak sportkomplexum egyik pályájára. Így volt ez most is, s este kilenc óra tájban Andrej Kozlov sofőrjével együtt a pályáról kifelé jövet gépkocsijához tartott, amikor két fegyveres tüzet nyitott rá. Fejét, gyomrát és a mellkasát érte találat. Azonnal kórházba szállították, de reggel fél hatra belehalt sérüléseibe. Sofőrje a támadáskor azonnal menekülni kezdett, ám a merénylők fejbe lőtték, így a helyszínen életét vesztette. A tettesek számára jó fedezéket jelentett a gyengén megvilágított parkoló és a körülötte lévő bokrok. A rendőrség nagy erőkkel indította meg a nyomozást, életbe léptették a Vulkan–5 fedőnevű akciótervet, s minden rendőrparancsnokság megkapta a merénylők személyleírását és gépkocsijuk adatait. A gyilkos fegyvert már megtalálták.
A 41 éves, három gyereket hátrahagyó, posztjához és befolyásához képest egyáltalán nem feltűnő életvitelt folytató Andrej Kozlov a bankrendszer felügyeletével foglalkozott az orosz központi pénzintézetnél. Feladata volt a nehezen átlátható bankrendszer szabályozása, a pénzmosással és más pénzügyi bűncselekményekkel vádolt bankok bezárása. Az ellene elkövetett merénylet valószínűleg bérgyilkosság volt. A bankárt úgy jellemezték, mint az üzleti szféra megtisztításáért, átláthatóságáért folytatott küzdelem egyik élharcosát, így aztán több ellenséget is szerezhetett magának. Orosz politikai és pénzügyi vezetők példátlannak nevezték Kozlov meggyilkolását, s arra céloztak, hogy a megrendelőket az általa bezáratott, törvénysértő bankok köreiben kell keresni. A Kozlov vezette bankfelügyeleti részleg hetente két-három (csak az idén már 44) orosz bank működési engedélyét vonta meg az 1200 közül, sötét úton szerzett pénzek tisztára mosása és más pénzügyi bűncselekmények miatt. A központi bank elnökhelyettesének megölése megrázta az orosz pénzügyi-politikai vezetőséget, némileg kikezdve a Putyin elnöksége alatti stabilitás érzetét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.