Két héttel hihetetlen kiszabadulása után először szólalt meg a nyilvánosság előtt tegnap este – lapzártánk után – az osztrák Natascha Kampusch. Az interjúért vagyonokat kínáló körülbelül kétszáz televízió, rádió és újság közül az osztrák ORF került ki győztesen, a Kronen-Zeitung című lap pedig az adással egy időben kezdi terjeszteni az utcán a lánnyal készült beszélgetést.
Emlékezetes: a most 18 éves Nataschát tízéves korában rabolta el egy férfi. A lány nyolc éven át élt Wolfgang Priklopil házának garázsában, míg két héttel ezelőtt, fogva tartója figyelmetlenségét kihasználva sikerült elszöknie.
A rendőrök továbbra is – az öngyilkosságba menekült – emberrabló otthona és a lány lakhelyéül szolgáló föld alatti, hangszigetelt cella titkát kutatják, mert azt remélik, rálelnek az emberrabló feltételezett társa holttestére.
Natascha eddig nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, mondván, nem szeretné, ha az utcán felismernék. Az interjút, amelyet állítólag öt részben sugároznak, a világ szinte minden nagyobb csatornája, rádiója és internetes hírportálja átveszi. Natascha 51 éves apja eközben aggódva figyeli lánya televíziós szereplését. Felvetette azt is, vajon miként lehet, hogy a pszichológusok most beleegyeztek az interjúba, miközben két hete még azt állították, hogy lelki épsége érdekében a lánynak hónapokig nem lenne szabad felfednie az arcát. A férfi hozzáfűzte: lányát „az a népség” elzárja a családjától, és azon van, hogy mindazt tönkretegye benne, amit a szörnyűséges nyolc év alatt sikerült megőriznie egykori önmagából.

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán