Olaf Steenfadt, Rudi Zoltán tévéelnök német tanácsadója az Indexnek kijelentette: a Magyar Televízió nem közszolgálati, hanem állami televízió. – Az állami televízió nem felesleges, gondoljunk csak a hidegháborús Voice of Americara (Amerika Hangja rádió), bár azért azt nem árt megjegyezni, hogy ilyen médiumokat mostanában leginkább Kínában vagy Kubában tartanak fent – nyilatkozta a tanácsadó.
Steenfadt annak kapcsán adott interjút a hírportálnak, hogy a múlt héten kiderült: az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) súlyosan elmarasztalta a magyar közszolgálati televízió körüli viszonyokat, elsősorban a kifejezett kormányzati befolyást. Az EBU elnöke Gyurcsány Ferenctől kért találkozót az ügyben; a szervezet szerint egész Európában sehol nem olyan rossz a köztévé helyzete, mint hazánkban. Ennek oka a kormányzattól függő finanszírozásban rejlik – állítja az EBU. Steenfadt elmondta: az ő meglátásai is bekerültek az EBU dokumentumába, de ennek nincs politikai jelentősége. – Mindenki ellene (Rudi Zoltán ellen – a szerk.) dolgozik, így törvényszerű, hogy csak az országon kívülről várhatja a segítséget – mondta Olaf Steenfadt. Hozzátette: végre a magyar politikusok is megtudják, hogy nem tehetnek meg akármit a köztévével, mert vannak külföldön is olyanok, akik figyelemmel kísérik az eseményeket. A Robert Bosch Alapítvány megbízásából a német ZDF-től érkezett szakember szerint a jelenlegi helyzetben az MTV-re költött minden egyes forint pénzkidobás. Úgy véli, már az is sokat segítene a tévé helyzetén, ha a médiatörvény szerint működne. Ennek elengedhetetlen feltétele a kormánytól független, normatív finanszírozási rendszer kidolgozása.
Emlékezetes: Medgyessy Péter 2002-es kampányígérete nyomán megszűnt a tévé-előfizetési díj, azt a központi költségvetés vállalta át. Azóta a kormány által összeállított büdzsétől függ, mennyi pénzből működik az intézmény.

Kiábrándultak, megalázva érzik magukat a Tisza listázott aktivistái