Nyilván tartanak tőlünk

2006. 09. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fütyülő, bekiabáló tüntetők zavarják meg a miniszterelnök kampányrendezvényeit, akiket a „bosszúvágytól hajtva” maga Orbán Viktor „vezényelt” ki az utcára, ő uszítja a jobboldalt, ő „szítja a békétlenséget”, „ezért van békétlenség és zűrzavar” – legalábbis az új Gyurcsány-kormányból kihagyott Juhász Ferenc szerint. Az egykori „honvédő” kedden a hajdani belső elhárítást megszégyenítő gyorsasággal és alapossággal azonosított be néhány polgártársat a tüntetők közül. A tiltakozók azonosítására alkalmas felvételeket állítólag főként a szocialista párt aktivistái készítették. Csak remélni tudjuk, hogy szó sincs arról: bármilyen állami szervezet, a titkosszolgálatok, esetleg „közvetítőkocsikkal” felszerelt rendőrhatóságok, avagy a regnáló hatalomhoz oly hűséges média nyújtott volna segítséget a politikai ellenfélnek vélt személyek azonosításához. De ha „csupán” az MSZP magánakciójáról van szó, az is példátlan botrány.
Megszoktuk már, ha a fürkész szocialisták kiszimatolják, hogy egy vidéki fideszes polgármester fia sípszóval mond köszönetet a fernek elnevezett tandíjért, vagy ha felismernek néhány fideszes aktivistát a háborgók között, azonnal magát Orbán Viktort látják maguk előtt, amint kiadja a parancsot, hány tolókocsis rokkant, hány elkeseredett, a téltől félő kisnyugdíjas, hány egyetemi tanulmányokról csak álmodni merő gimnazista, ingyenes munkára kényszerített traumatológus, az orvosi vizitért kifizetni háromszáz forintot se képes minimálbéres demonstráljon Gyurcsány ellen. Ráadásul ez a veszedelmes „belső ellenség” – mai terminológiával: ellenzék – akkor vetemedik a „hangulatkeltésre”, amikor „a települési önkormányzat jövője, fejlődése a tét”. Pont ilyeneket mondtak az embereknek a tavaszi választásokon is, aztán most szembesülünk azzal, milyen is az a maga nyers valóságában, amikor Gyurcsány az ország jövőjéről és fejlődéséről gondoskodik.
Az MSZP nem átallott a hatalomhoz szükséges számú szavazatot hazug ígéretekkel kicsalni tavasszal a választóktól, s most a becsapottak azon jogát is elvitatja, hogy legalább a nemtetszésüknek adjanak hangot szabadon, akár mérgesen is, akár az utcán is, akár a főhazug miniszterelnök szemébe mondva is. Miért háborog a fotókat lobogtató Juhász? Végül is ez volna talán a demokrácia, nem? Ha az Országgyűlésben lesöprik az asztalról az ellenzék indítványait, ha csupán látszat-érdekegyeztetést folytat a kormány, ha fittyet hány a szakszervezetek követeléseire, ha egy szemmel láthatóan a hatalomtól megtébolyult miniszter alkotmánysértő módon akarja működtetni az egészségügyet, akkor legalább a háborgás jogát ne vitassa már el senki! Ha ezt sem szabad, akkor tényleg nem volt semmi értelme a rendszerváltozásnak.
Ugyanakkor tény, hogy a magyarországi sajtóviszonyok között politikai hozadékát tekintve komoly veszélyeket rejthet az efféle tiltakozás, mert az utcai tüntetőkhöz vállalhatatlan elveket valló emberek is csapódhatnak, sőt veszélyes őrültek és provokátorok is. A média által közvetített durva beszólások éppenséggel az ellenzéknek is árthatnak. Nem kellene figyelmen kívül hagyni: a szocialista párt nagyarányú népszerűségvesztése egy olyan időszakban következett be, amikor az ellenzék szinte semmit nem csinált. Vagyis keveset tudott hibázni. Gyurcsányék cinikusan utaltak is rá: jól jön nekik az általuk felhergelt, becsapott, megalázott emberek tiltakozása, mert ezzel talán saját elbizonytalanodott híveiket is mozgósítani tudják. A jelenlegi kormány(fő)ellenes közhangulatban nem biztos, hogy jól számolnak.
Ahhoz azonban egész egyszerűen nincs joga az MSZP-nek, hogy adatbázist készítsen az alkotmányos jogaikat gyakorló tiltakozókról. Juhász Ferenc a Fideszt akarta leleplezni, de öngólt lőtt: arról rántotta le a leplet, hogy pártja a legalapvetőbb demokratikus normákkal sincs tisztában. A hatalommal való visszaélés brutális megnyilvánulása pedig újabb ok a hangos és nyílt tiltakozásra. Akár az utcán is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.