Nemrég felfedezett barlangban ért baleset egy magyar barlangászt, aki csaknem két napot töltött az Udine közelében lévő Canin-hegy gyomrában, 81 méteres mélyen – mondta a távirati irodának tegnap egy neve elhallgatását kérő barlangász tegnap. A 46 esztendős kutató lába a sípcsontnál és a szárkapocscsontnál tört el zuhanás után, még szombat este. Ezért képtelen volt saját erőből a felszínre jönni. Három magyar társa közül egy vele maradt, míg ketten az olasz hegyi- és barlangi mentőket hívták segítségül, akik végül tízórás küszködés után a szűk barlangjáratokon keresztül tegnap hajnalban szabadították ki a balesetet szenvedett barlangászt. Több helyen mikro-robbantásokkal kellett kiszélesíteni egy csaknem 30 méteres, szűk barlangfolyosót, hogy a hordágy átférjen rajta. Az alpesi mentők helikopterrel Tolmezzo kórházába szállították a sérült magyart, akinek kiszabadításában csaknem harminc olasz szakember vett részt.
A körülményekhez képest szerencsésen megúszta Bajna Bálint, a Magyar Természetbarát Szövetség barlangbizottságának titkára, aki több feltárást, barlangi mentést irányított már – közölte az informátor az MTI-vel. Hozzátette: a tapasztalt szakember a még el nem nevezett barlangban köteleket és egyéb feltárási munkát segítő eszközöket szerelt ki. Eközben nekicsapódott a falnak, majd lábtörése ellenére a kötél tetejéig kimászott.
Emlékezetes: az idén februárban a Júliai-Alpokban két magyar barlangászt ölt meg lavina, harmadik társuk pedig megsérült, amikor a felszínre jöttek, hogy visszatérjenek az Udinéhez közeli pihenőhelyükre, Sella Neveába. Négy társukat akkor ugyancsak az olasz hegyi- és barlangi mentőszolgálat hozta ki.

Sikertelen és buta emberekből csinál politikusokat Magyar Péter