Szakmailag, erkölcsileg és jogilag is tarthatatlan a kormányprogram, amelyet a választói akarattal szemben kíván megvalósítani a kormány, amely éppen ezért illegitim úton jár – nyilatkozta Orbán Viktor tegnap a Hír TV-nek adott interjújában. A Fidesz elnöke szerint az eltelt tizenhat év legsúlyosabb időszakát éljük meg, amelyet gazdasági válság, a politikai demokrácia legyengítése és kilátástalanság jellemez. A politikus úgy vélte, a kialakult helyzetért, a gazdaság valós állapotát tükröző adatok meghamisításáért, a parlament félrevezetéséért „néhány beazonosítható ember” személyesen is felelőssé tehető.
Orbán Viktor hangsúlyozta, ki kell mondani, az emberek nem hajlandók kifizetni a rossz kormányzati politika árát, főleg úgy, hogy a felelősöket elő sem veszik. A volt miniszterelnök kifejtette, a kormányt ellenőrző intézményeket (példaként a pénzügyi felügyeletet és a jegybankot említette) „lényegében kiiktatták”, így az ellenzék csak a választók segítségével, az önkormányzati választásokon léphet fel a koalícióval szemben. A Fidesz elnöke szerint minden voksolásnak van politikai dimenziója, ősszel az emberek véleményt mondhatnak a Gyurcsány-kormány első száz napjáról, ezt a koalíciónak figyelembe kell vennie, mert ha nem teszi, az bukásához vezethet. – A kormánynak vissza kell vonnia megszorítócsomagját, ha a választók nem támogatják politikájukat – hangoztatta Orbán Viktor.

Tragédia Szekszárdon: holtan találták meg az eltűnt nyugdíjast