A nép ellenállásának jogáról beszélt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a brit Reuters hírügynökségnek adott interjújában a közelgő önkormányzati választások kapcsán. – A lázadás nagyon komoly jelentésű szó a magyar közéletben, ezért elkerülném használatát, de a népnek joga van az ellenállásra, s azt hiszem, az ellenállás a demokratikus politizálás elfogadott módja – jelentette ki az ellenzéki politikus.
Orbán Viktor szerint Magyarországon nem gazdasági kihívással, hanem a demokráciát ért kihívással kell szembenézni: a jelenlegi helyzet példátlan az elmúlt 16 év történetében, a kormánynak nincs mandátuma, mivel a baloldali koalíció a parlamenti helyek tekintetében győzött ugyan, de az erkölcs tekintetében elveszítette a választásokat. Úgy vélte, az október elsejei önkormányzati választáson elszenvedett vereségnek ugyan nem lesz hatása a kormány jogi helyzetére, de erkölcsi tekintélyét komoly károk érnék. – Hacsak nem csökkentik Magyarországon az adókat, a magyarok visszasüllyednek a kommunista idők mocsarába, a feketegazdaságba menekülnek, és a már most is magas korrupció tovább növekszik – hangoztatta a volt miniszterelnök.
– Az önkormányzati választás az utolsó lehetőség, hogy az ellenzék megszerezze az erkölcsi felhatalmazást a kormány elleni fellépéshez; ehhez el kell érni, hogy az emberek vonják meg a bizalmat a kormánytól – jelentette ki Orbán Viktor Esztergomban, amikor fideszes aktivistákkal találkozott. A párt elnöke arra biztatta az aktivistákat, hogy „gyatyaszakadtáig” dolgozzanak, a törvények tiszteletben tartása mellett szombaton és vasárnap is. A Fidesz elnöke elmondta azt is: a mostani választáson nem engedik át a kormánypártoknak a mozgóurnákkal kapcsolatos kezdeményezéseket, reményei szerint ez is jelenhet egy-két százalékot.
Orbán Viktor tegnap este a fővárosi XII. kerületi művelődési házban tartott kampánynagygyűlésen leszögezte: a kormány ellenkezőjét teszi, mint amit ígért, ezért ezek az intézkedések – többek között az adóemelés – önkéntes diktátumok. Rámutatott, mindez a magyar társadalom többségének rejtett vagy nyílt ellenállásával találkozik. „Amit pluszbevételként belőlünk ki akarnak préselni, sosem fog beérkezni” – jósolta Orbán. „Ha nem látja be a kormány, hogy meg kell hátrálnia, majd belátja a lába” – hangoztatta a Fidesz-elnök.

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!