Olyan nagy olajmezőt találtak a Mexikói-öbölben, amely duplájára növelheti az Egyesült Államok olajtartalékait – jelentette be tegnap a Chevron olajtársaság által vezetett kutatási csoport. Ha igazak a Chevron számai, a New Orleanstól mintegy 450 kilométerre húzódó tenger alatti lelőhely kitermelése meghaladja majd a jelenleg legnagyobbként ismert amerikai mező napi 400 ezer hordós kitermelését.
Szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az olajmező pontos mérete egyelőre nem ismert, s még hosszú idő telhet el addig, amíg az onnan kitermelt olaj kikerül a piacra, így egyelőre nem nyomhatja lejjebb az olajárakat. A szkeptikusok közé tartozik például Matt Simons, egy energia-befektetési bankárcsoport vezetője, aki a Reutersnak nyilatkozva azt mondta, hogy az elmúlt 15 évben rengeteg hatalmasként beharangozott mező merült ki idő előtt, ráadásul a Mexikói-öbölben mostanában sokkal több csalódás érte az olajpiacot, mint siker.
Az olaj ára a negatív felhangok ellenére is eséssel reagált az óriás mező hírére, s tegnap napközben a Brent öthavi mélypontjára sülylyedt. Az eddig rendre borúlátó, s a magas olajáraktól már-már a világgazdaság lendületét féltő elemzések helyett most mindenki további árcsökkenésről beszél. Az Irán elleni nemzetközi fellépés gyenge, a viharok eddig elkerülték a Mexikói-öböl térségét, és a készletadatok is magasabbak, mint tavaly ilyenkor.

Így alázzák meg segítőiket a Tisza központjában – mutatjuk a botrányos szavakat