A rendelet megjelent, de még nem emelkedett jogerőre, de napokon belül ez is várható – nyilatkozta lapunknak Bárány László, a Baromfi Terméktanács (BT) elnöke a baromfihús- és tojáságazat rendkívüli piactámogatásával kapcsolatos intézkedésekről szóló FVM rendeletről. A madárinfluenza miatt kárt szenvedett baromfitermelők az ebben foglaltak alapján igényelhetnek támogatást.
A rendelet pontosan meghatározza a pályázók körét és a pályázati irányelveket: ezek szerint azok a baromfitermelők élhetnek a kártérítési igénnyel, amelyek 2005 november elseje és 2006 augusztus 31-e között szenvedtek veszteséget. Az időpontokat azért határozták meg így, mert a károk jelentős része július harmadika után keletkezett, illetve növekedett, elsősorban az importkorlátozások miatt – ismertette Bárány László. Úgy tudni, a támogatásban főként azok a termelők részesülnek, akik önkéntesen csökkentették termelésüket a keltetőtojások megsemmisítésével vagy feldolgozásával, naposbaromfi-megsemmisítéssel, tenyészállományok előrehozott kivágásával vagy késleltetett betelepítésével. Az igénylésnek a terméktanácsi tagság is feltétele. A rendelet szerint a támogatási kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz személyesen vagy postai úton, 2006. szeptember 20-ig kell beküldeni, ami azonban a rendelet életbelépésével arányosan csúszhat. Amennyiben az egyes jogcímeket a pályázók túligénylik, akkor arányos visszaosztással kell számolniuk. Csak a közvetlen termelői kár mértéke 2,7–2,8 milliárd forint, ami nem tartalmazza a 300–400 millió forintra becsült közvetett károkat. Utóbbi esetben még nem tudni, miként kárpótolják a termelőket.

Mesterségem címere – felismeri, melyik foglalkozásról van szó?