Pokorni a Fekete péntekről

Swendt Pál
2006. 09. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Perverznek mondható, hogy a kormány éppen azon a napon jelenti be és továbbítja Brüsszelbe a második Gyurcsány-csomagnak tekinthető konvergenciaprogramját, amikor hatályba lépnek az első csomagban szereplő megszorítások – jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke tegnapi, Fekete péntek címmel meghirdetett sajtótájékoztatóján. A politikus felhívta a figyelmet, hogy a kabinetnek a vita mellőzésével áterőltetett programja számos kritikát kapott, a Fidesz és a gazdaság több szereplője pedig a válságkezelés módjával vitázott, mivel álláspontjuk szerint nem a gazdasági növekedés további csökkentésével, hanem annak élénkítésével, bővítésével lehet kitörni a mai válságos helyzetből – hangsúlyozta Pokorni Zoltán. Hozzátette: a pénteken továbbított dokumentumban továbbra sem a valódi helyzet és a valós számok szerepelnek, a kormány hazudik. – Az idén azzal trükközik a kormány, hogy a magántőke bevonásával épített börtönöket és felsőoktatási fejlesztéseket több száz milliárd forintos értékben, az uniós szabályokkal ellentétben a költségvetésen kívül számolja el – mutatott rá Pokorni Zoltán. A Fidesz úgy látja, hogy a konvergenciaprogramban a kabinet továbbra sem mer, nem tud, nem akar őszintén beszélni, nem tudja az igazságot kimondani.
A jövő januártól fizetendő vizitdíj, kórházi ágydíj és az alkalmanként háromszáz forintos szakellátási díj kapcsán emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc már akkor sem volt őszinte, amikor a parlamenti választások kampányában rendezett vitában arra szólította fel Orbán Viktort, hogy vonja vissza ilyen tartalmú kijelentéseit, mert – mint mondta – a Fidesz elnöke nem akarhat igaztalanul győzni.
A konvergenciaprogram oktatási fejezetéről kifejtette: a Brüsszelbe elküldött dokumentum GDP-arányos forráskivonást prognosztizál, csökkenteni kívánja az állami támogatási formák számát, és – minden harmadik intézményt érintve – a kis iskolák megszüntetésére irányul, valamint nyíltan beszél a felsőoktatás privatizálásáról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.