Szlovákiának az intoleranciával és szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben elfogadott parlamenti nyilatkozatát át kell ültetnie a gyakorlatba. Ezt Hannes Swoboda osztrák európai parlamenti képviselő mondta, aki szerint most már itt az ideje a cselekvésnek. A pozsonyi Pátria rádió által ismertetett nyilatkozatában a politikus azt hangoztatta, hogy a legszebb szavak sem javítanak a helyzeten, ha nem követik őket konkrét tettek. „Az intolerancia problémáját nem lehet csak nyilatkozatokkal megoldani, és Szlovákiának mint az Európai Unió tagországának azonosulnia kell a közösség által elfogadott elvekkel” – hangsúlyozta az Osztrák Szociáldemokrata Párt európai parlamenti képviselője az APA hírügynökségnek.
A kisebbségi jogokhoz kapcsolódó hír, hogy az Európai Parlament külügyi bizottsága elfogadta Szent-Iványi István (SZDSZ) javaslatát az EU 2007. évi költségvetésének külügyi kiadásairól. Ennek értelmében a bizottság 28 millió euró pótlólagos forrást szavazott meg a Nyugat-Balkán azon potenciális tagjelölt országainak, amelyek esetében a növekmény 2006-hoz viszonyítva nem éri el a tíz százalékot. Ebből a Szerbiának juttatandó 13 millió eurós többletforrás folyósításának előfeltétele Szerbia teljes körű együttműködése a hágai Nemzetközi Törvényszékkel, illetve előrehaladás a kisebbségi jogok védelme terén – írta az EurActív hírportál. „Az Európai Parlament első ízben tett függővé támogatási forrásokat a kisebbségi jogok terén elért előrehaladástól” – hangsúlyozta a képviselő.

„Sokkal jobb, hogy nem vagy a magyar jobboldalon!” – Kocsis ezúttal sem kímélte a Tisza-vezért