Reformerek

Nem árt, ha megtudják végre a Gyurcsányt kifütyülő állampolgárok, hogy nem egyszerűen csak tiltakoznak a kormány és a kormányfő csalásai, ostoba intézkedései, eszeveszett tervei ellen, hanem valójában vissza akarják forgatni az idő kerekét. (Nem a városligeti Időkerékről van szó, mert az nem forog se té, se tova, hanem a történelem kerekéről.) Igazság szerint az idő kerekének visszaforgatásához fütyülni sem kell, elegendő kétségbe vonni Gyurcsány tanainak üdvözítő voltát, s máris lendítettünk egyet visszafelé. Már a negyvenes évek második felében is a „nemzeti progresszió” küzdött a jobboldali radikalizmussal, s aki kételkedett a baloldali reformok hasznosságában, az a reakció szekértolója, a haladás ellensége volt. A létezett szocializmusnak és az állítólagos szociáldemokráciának hála, oly rohamos fejlődésen mentünk keresztül, hogy ma megint ott tartunk, mint hatvan évnek előtte. Ismét a progresszió felvilágosult erői feszülnek neki a nacionalisták, a klerikálisok, a konzervatívok szélsőséges, visszahúzó törekvéseinek. Aki nem rajong az Új Magyarország fejlesztési tervért, nem alél el a gyönyörűségtől a reformokat megalapozó megszorító intézkedéseket látván, az felelőtlen defetista, az ország kárára spekuláló, de a legjobb esetben is a jobboldali demagógiától félrevezetett áldozat. S ilyen ma – fütytyögéstől, kiabálástól függetlenül – az összes ellenzéki, minden egyes bizonytalan és kormánypártoktól eltávolodó csalódott.
Talán soha ily sokan nem voltak még a „haladás” ellenségei, a „reformok”, a „fejlődés” ellenzői, ezért megalapozott a gyanúnk, hogy nem az emberekkel, sokkal inkább a tervezett reformokkal van valami baj. Mert a túlnyomó többség igenis igényli, követeli a változásokat. Bizony, még a megrögzött és begyepesedett konzervatívok is járnak orvoshoz, kerülnek kórházba, s pontosan látják, hogy a magyar egészségügynek mélyreható anyagi és erkölcsi változásokra van szüksége. Elnézve az iskolákból kikerülő félművelt, gyakorta funkcionális analfabéta „kiművelt emberfőket”, a jobboldal is elkötelezett híve a tanügyi reformnak. Aki megfordult már hivatalban, s próbálta valamely ügyét elintézni, az nem fog tiltakozni a közigazgatás átalakítása ellen.
Gyurcsány ellenzéke egyáltalán nem a reformokat ellenzi. Egyszerűen nem látja be, hogy a nagy garral meghirdetett átalakításokból bármi jó kisülhet. Nem kell különösebb jövőbe látó képesség hozzá, hogy tévedhetetlenül megjósolhassuk, a vizitdíj nevű agyrém semmit nem javít az egészségügy helyzetén, sokkal inkább a bizonytalanságot, a káoszt növeli. A szülők (diákok) megsarcolásától nem lesz színvonalasabb az oktatás, viszont a szegényebb, hátrányos helyzetű rétegeket a felzárkózás egyetlen esélyétől fosztják meg. Világos, egyértelmű, életszerű törvények hiányában, a felelősség állandó elmosásával soha nem fog csökkenni a bürokrácia, épp ellenkezőleg, gyengül a civil társadalom ereje, sérül a jogállamiság és a demokrácia. A tengődő települések, térségek felzárkóztatásához sem az ezeréves megyerendszert kell szétverni, a rendelkezésre álló fejlesztési forrásokat kell normálisan elosztani. (A normális elosztás minden reform alapja!)
Bizony, a kormánypártiak által haladás-, fejlődésellenesnek mondott ellenzék nem a reformokat ellenzi, sőt, ellenkezőleg, kevesli azokat. Mert mindenekelőtt ezt a végtelenül tehetségtelen és kártékony kormányt kell leváltani. Ez a változás – nem is fontos, hogy reformnak nevezzük – végre az ország javára, hasznára, épülésére válnék. A haladás megszállottjainak jelezzük: az idő kerekének tekergetése közben a reformlendülettől szédülten is, elsősorban az ország érdekeire kellene odafigyelni.